„ACÉL A SZÍV!”
Küzdelmes iksz Siófokon
Pontosan távozott a Siófok otthonából együttesünk, mely egy igen küzdelmes mérkőzésen ért el 24-24-es döntetlent a Balaton-parti egylet ellen. Volt esély a sikerre is, de most legyünk elégedettek az egy ponttal is, ami később még sokat is érhet.
Siófokra látogatott ma este együttesünk, mely a nem túl jó előjelek ellenére is a pontszerzés reményében várta újabb bajnokiját. Csapatunkban nem léphetett sajnos pályára a sérüléssel bajlódó Sánta Dóra, míg Ferling Bernadett sérülten vállalta a játékot, így igen nehéz hatvan perc várt Mátéfi Eszter tanítványaira.
Az első játékrész elején még nem is igazán állt össze a mieink játéka, így ebben az időszakban fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol a mieink, hol a házigazdák vezettek egy-egy góllal (7-6). A játékrész derekától változott meg igazán a játék képe, hiszen végre összeállt a mieink védekezése, ráadásul támadásban is eredményesek voltunk, így nem csak átvettük a vezetést, hanem bő két perccel a félidő vége előtt már néggyel is vezettünk (11-15). A hajrában azonban feljött kettőre a Siófok, így bőven ígért még izgalmakat a második felvonás (13-15).
A térfélcsere után feljavultak a vendéglátók is, így hamar elfogyott a mieink előnye sőt, a 41. percben újra a siófok állt jobban egy találattal (17-16). Időt is kellett kérnie Mátéfi Eszternek, hogy rendezze a sorokat, s ez használt is, mert a folytatásban újra magához ragadta az előnyt együttesünk, ám hiába volt esélye a hajrában a győzelem megszerzésére is a Kohásznak, az utolsó pillanatokban szerzett góllal végül döntetlenre mentette a meccset a lelkesen küzdő hazai csapat (24-24). A találkozó után Mátéfi Esztert kértük arra, hogy értékelje a látottakat, s mint azt vezetőedzőnk elárulta, az előzmények tükrében értékesnek tartja a siófoki pontszerzést.
- Több nehézséggel is meg kellett küzdenünk a meccs előtt, hiszen Sánta Dóra nem játszhatott, míg Ferling Bernadett sérüléssel bajlódva küzdött hatvan percen keresztül. A meccs előtt így aláírtuk volna a döntetlent, ám így, hogy az utolsó pillanatokban csúszott ki a kezünkből egy pont, van azért bennünk némi csalódottság. Ezzel együtt azt gondolom, hogy mégis értékes ez az egy pont, hiszen idegenből sikerült elhoznunk, egy jól felkészített csapat otthonából, s ez még sokat érhet a végelszámolásnál.
Siófok KC – DKKA
24-24 (13-15)
DKKA: Vig, Hosszu B. 4, Gera 3, Takács D. 3, Ferling 4, Bulath 3, Vincze 3. Csere: Rádl 3, Takács F. 1, Berta, Vadász. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!
2017. Nov. 19.Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.
According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
2017. Nov. 19.According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
Danish triumph at the arena today
2017. Nov. 18.After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.
Only one goal down
2017. Nov. 11.A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.
As we have expected it!
2017. Nov. 08.During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.