„ACÉL A SZÍV!”
Újra a bajnoki pontokért
Idei tizedik bajnoki mérkőzését játssza vasárnap együttesünk, mely este hat órától a sereghajtó Eger otthonában lép pályára. A mieink célja egyértelmű: a két pont megszerzésének reményében utaznak el újabb összecsapásukra.
Hosszú szünet után játszik újra bajnoki mérkőzést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely vasárnap este hat órától az Eger otthonában lép pályára. A találkozónak egyértelműen a mieink az esélyesei, hiszen míg Mátéfi Eszter csapata a harmadik helyen áll a bajnokságban, addig az egriek sereghajtók, ráadásul úgy, hogy a szezonban még egyszer sem hagyhatták el győztesen a pályát. Éppen ezért nem lehet más célja a mieinknek, mint a győzelem megszerzése, s mint azt a csapat vezetőedzője érdeklődésünkre elárulta, ennek szellemében is fognak pályára lépni a hétvégén.
- Nem jött túl jól számunkra ez a hosszú szünet, de ha így alakult, igyekeztünk minél hasznosabban kitölteni ezt az időszakot. Játszottunk edzőmérkőzést az MTK gárdájával, valamint a serdülő fiúkkal is, ráadásul volt egy kupameccsünk Budaörsön a közelmúltban, szóval igyekeztünk azért játékban maradni. Emellett persze keményen edzettünk, próbáltunk tovább javítani a játékunkon, ráadásul Sánta Dóra sérülése miatt szerkezeti változtatásokra is szükség volt a csapatnál, s ezt is igyekeztünk a lehető legjobban megoldani. Ami a hétvégi mérkőzést illeti, nagyon remélem, hogy a három hét szünet után is jó formában térünk vissza a pályára, s talán nem rugaszkodom el a valóságtól azzal, ha azt mondom, hogy a két pont megszerzéséért utazunk el Egerbe. Sánta Dórára sajnos hosszú ideig nem számíthatunk, s bár Berta Nikolett keze sem teljesen jött még rendbe, de ő a csapat többi tagjához hasonlóan ott lesz Egerben a vasárnap este hat órakor kezdődő mérkőzésen.
További hírek
The squad for the new season is almost ready
2018. Mar. 24.Four players are leaving and however three new arrivals will definitely part of the sqad in the upcomig season at DKKA.
Very close to a brilliant result
2018. Mar. 17.It was a serious clash until the end, but one of the world's best team, Győr managed to get the two points at the end.
The eighth one in a row
2018. Mar. 10.Adult team of our Academy gained another comfortable 10-goal victory against MTK Budapest.
Another two points in our pocket
2018. Mar. 04.Our first team came up with a decent defending most of the time during the game and got a nice away win against Vasas SC.