„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Fontos mindenkinek!

2013. Nov. 22.
  • Facebook

Újabb rangadó vár együttesünkre, mely szombaton este hat órától az Érd csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban az őszi idény utolsó hazai összecsapásán, melyen ismét a győzelem lesz a célja a Kohász játékosainak.

Az Eger magabiztos legyőzése után ezúttal lényegesen nehezebb feladat elé néz csapatunk, ugyanis szombaton este hat órától az Érd gárdája látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Hétvégi vetélytársunk jelenleg az ötödik helyen áll a bajnokságban, három ponttal lemaradva a mieink mögött, s mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző érdeklődésünkre elárulta, éppen ezért is lesz rendkívül fontos mindkét csapat számára a győzelem megszerzése az őszi szezon utolsó hazai összecsapásán.
- Nagyon várjuk már a mérkőzést, mely biztosan nagy kihívás elé állítja majd mindkét együttest. Számunkra ez a mérkőzés lesz az őszi szezon utolsó találkozója, s már csak azért is szeretnék győztesen elhagyni a pályát, arról nem is beszélve, hogy egy esetleges sikerrel egy kicsit meg is lépnénk üldözőinktől. Abban sem szabad azonban kételkedni, hogy az érdiek ne a győzelem reményével érkeznének Dunaújvárosba, s a bizakodásra meg is van minden okuk, hiszen nagyon jó csapattal rendelkeznek, ám mi is ott leszünk a pályán, s mindent el fogunk követni majd azért, hogy a sikerünkkel érjen véget a párharc. ezt azonban csak határozott védekezéssel, jó kapusteljesítménnyel, valamint türelmes, de gólerős támadójátékkal érhetjük el. A motivációval nem lesz problémánk az biztos, s reméljük, hogy drukkereink támogatását is élvezni tudjuk a holnapi összecsapáson, melyen csak Sánta Dórára nem számíthatunk.

További hírek

We begin the next season at home

We begin the next season at home

2022. Jul. 05.

This morning, the draw for the NB I for the 2022/2023 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of DKKA

Wéninger Alexa to be loaned out

Wéninger Alexa to be loaned out

2022. Jun. 14.

Our net guard, who was performing well in the season, is spending the 2022/23 season at the newly promoted league rival.

Petra Horváth in DKKA

Petra Horváth in DKKA

2022. Jun. 10.

The left-back switches the jersey of Szombathely to the one of DKKA for the 2022/2023 season.

Serbian international arrives

Serbian international arrives

2022. Jun. 07.

Ana Tomkovic, who was previously in Kisvárda, will also join the adult team of our Academy for the 2022/2023 season.

EHF Cup winner goalie is back

EHF Cup winner goalie is back

2022. Jun. 03.

After four years time the excellent goalkeeper can take on the jersey of Dunaújváros once again.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat