„ACÉL A SZÍV!”
Kiütés az ausztrálok ellen
Az első negyed órában még döcögött a szekér, ám a folytatásban magára talált, s nagy különbségű győzelmet aratott a magyar női kézilabda válogatott az ausztrálok ellen. Hajdu János együttese 39-15-re nyerte harmadik vb-meccsét, s készülhet a csoport utolsó két rangadójára.
Az eddigi két mérkőzését simán elveszítő ausztrálok ellen lépett pályára tegnap este a két Kohász-játékossal felálló magyar női kézilabda válogatott a szerbiai világbajnokságon. A DKKA kiválóságai közül ezúttal Vincze Melinda került a kezdőcsapatba a harmadik csoportmeccsen, mely nem a legjobban kezdődött együttesünk számára, hiszen öt perc elteltével 3-1-es ausztrál vezetést mutatott az eredményjelző. Szerencsére nem sokáig, mert a következő öt percben a mieink egalizálni tudtak, majd éppen Vincze találatával a vezetést is átvették. Az ellenfél azonban kitartóan tapadt a magyar válogatottra, ám az első negyed óra végén végre sikerült kivédekezni több ausztrál támadást is, s a mérkőzésen először végre meglépett három fával a Hajdu-csapat (8-5). A folytatásban tovább nőtt a különbség a két gárda között, s bár Potocki átlövései okoztak kellemetlenségeket a Herr Orsolyának, a félidei szünethez érve már megnyugtató, 19-11-es magyar vezetésnek örülhettünk.
A térfélcserét követően több játékosát lecserélte Hajdu János szövetségi kapitány, s együttesünk innentől már semmi esélyt nem adott ellenfelének arra, hogy csak egy kicsivel is szorosabbá tegye a találkozót. A kapuban Kiss Éva sorozatban védte az ellenfél próbálkozásait, míg a túloldalon Bulath, Triscsuk, Görbicz és Vincze is több alkalommal betalált, így a 45. percben már 27-13-ra vezetett együttesünk. A mérkőzés utolsó negyede már magyar örömjátékot hozott, hiszen csapatunk szinte minden támadása góllal ért véget, miközben az ausztrálok csak kétszer tudtak betalálni a magyar kapuba, így a mérkőzést kissé lassan kezdő, de a második felvonásban már jó formában játszó magyar csapat végül kiütéses, 39-15-ös győzelmet aratott. Együttesünk három fordulót követően így vezeti csoportját, ám két rangadója még hátravan, hiszen csütörtökön a románokkal, míg pénteken a németekkel kell megmérkőznie Bulath Anitáéknak.
Magyarország – Ausztrália
39-15 (19-11)
Magyarország: Herr O., Bognár-Bódi 4, Szamoránsky P. 1, Szekeres 2, Triscsuk 5, Szucsánszki 3, Vincze 6. Csere: Kiss É. (kapus), Soós 6, Kovacsicz 3, Cifra 4, Görbicz 3, Bulath 2. Szövetségi kapitány: Hajdu János.
További hírek
No miracle this time
2022. Feb. 02.Our team fought really well, but in the end the better team won, we suffered a 36-26 defeat in the home match against Győr.
After a close game a defeat in the final stage
2022. Jan. 30.Kohász did not find any antidote to the massive defense of the home team, so unfortunately we are leaving Kisvárda without a point.
We're into the next round in the Hugarian Cup
2022. Jan. 26.Fighting huge for sixty minutes, but playing extremely tactically, our team got qualified into the best eight teams in the Hungarian Cup against MTK.
All the players got a chance
2021. Dec. 17.The adult ensemble of our academy played a close match with Mosonmagyaróvár with some youth players in the squad.