„ACÉL A SZÍV!”
Tovább a nyolc közé
Remek győzelemmel folytatta szereplését a szerbiai világbajnokságon a magyar női kézilabda válogatott. Hajdu János együttese a spanyolok ellen húzott szerelést a nyolcaddöntőben, s remek védekezésének is köszönhetően magabiztos, 28-21-es sikert aratott az ibériaiak felett.
A spanyolok elleni nyolcaddöntőre készülődött ma a magyar női kézilabda válogatott a szerbiai világbajnokságon. A magyar csapatból sajnos kikerült Vincze Melinda, akit Kovacsis Anikó váltott a keretben, ám egy Kohász-játékosért Bulath Anita személyében még így is szoríthattunk a sorsdöntő találkozón.
A mérkőzés eleje a spanyoloknak alakult jobban, hiszen két alkalommal is sikerült ellépniük két találattal, így a tízedik percben 5-7-es állást mutatott az eredményjelző. Hajdu János kapust cserélt, s a beálló Herr Orsolya több fontos védéssel vettek ki a részét a mieink egyenlítéséből, majd a vezetés megszerzéséből is (9-7). A folytatásban tartotta két-háromgólos vezetését a magyar csapat, mely erőszakos védekezésével egyre többször bizonytalanította el a spanyol játékosokat, s mivel a túloldalon Bódi, Görbicz, valamint Zácsik is többször villant, így a félidei szünethez érve már 17-12-es magyar vezetésnek örülhettünk.
Melyet a második felvonás elején igen hamar hatgólosra növelt együttesünk, ám elég volt egy ötperces rövidzárlat, s a sorozatban négy találatot szerző spanyolok ismét teljesen nyílttá tették a küzdelmet (19-17). Hajdu János gyorsan időt is kért, hogy rendezze a sorokat, majd Zácsik törte meg a mieink gólcsendjét, ám mivel a spanyolok továbbra is látótávolságon belül voltak, bőven ígért még izgalmakat az utolsó tíz perc (22-19).
Ebből azonban végül nem lett semmi, mert a kapuba visszaálló Kiss Éva sorozatban kapkodta le a spanyolok lövéseit, míg elől szinte minden sikerült a magyar csapat játékosainak, így két minutummal a meccs vége előtt már csak a gólkülönbség volt kérdéses. A hajrát már extázisban lejátszó magyar válogatott végül remek játékkal aratott 28-21-es győzelmet, s készülhet a világbajnoki negyeddöntőre. A DKKA csapatát képviselő Bulath Anita ezúttal jobbára védekezésben kapott szerepet együttesünkben, így most nem jegyezhettük fel a nevét a gólszerzők közözz, ám ennek ellenére remek védőmunkával járult hozzá a magyar válogatott szép sikeréhez.
Magyarország – Spanyolország
28-21 (17-12)
Magyarország: Kiss É., Bognár-Bódi 4, Bulath, Szekeres, Tomori 2, Szucsánszki 2, Vérten 3. Csere: Herr O. (kapus), Cifra, Soós 3, Görbicz 6, Triscsuk 1, Zácsik 5, Szamoránsky P. 1, Kovacsics, Kovacsicz 1. Szövetségi kapitány: Hajdu János.
További hírek
Youth matches suspended
2021. Mar. 02. #DKKA utánpótlásNo matches for the youngsters for two weeks at least.
They won in Pécs
2021. Feb. 27. #DKKA utánpótlásOnly one position divided the two teams on the league table before the match, but our teeners got a nice victory.
Józsefné Takács is proud for her U14s
2021. Feb. 26. #DKKA utánpótlásIn addition to the virus, reorganizations also made it difficult for them to prepare, but fortunately the young people responded well to the new situation.
A perfect day
2021. Feb. 24. #DKKA utánpótlásAll three of our academy teams collected points on Wednesday.
Bruzsa Lili received a call up
2021. Feb. 23. #DKKA utánpótlásOur young player has been invited to next month’s training camp for the Hungarian teener national team.