„ACÉL A SZÍV!”
Karácsonyi hangulat az akadémián is
Immár harmadik karácsonyi ünnepségét rendezte a Kohász Akadémia, ezúttal is meghitt, és vidám hangulatban. Új elem a kézilabdás család életében az "Út a nemzeti válogatottba" ösztöndíj program, melynek első támogatottjai ezen az estén vehették át oklevelüket.
Pénteken este a Lemezalakító Kft. szabadidőparkjában gyülekeztek az alkalomhoz illő öltözetben pompázó kézis lányok és a teljes szakmai stáb. Mind az öt korcsoport hivatalos volt az összejövetelre, melyet a tulajdonos önkormányzat képviseletében többek között Gombos István és Ragó Pál alpolgármesterek, valamint Vass Sándor kézilabda szaktekintély is megtisztelt jelenlétével. A Széchenyi Gimnázium diákjainak színvonalas műsora után Gombos István köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte, hogy az önkormányzat elismeréssel figyeli az akadémiánál folyó szakmai munkát, és további támogatásról biztosította a játékosokat, vezetőket.
Vidám perceket hozott Kovács Sándor csapatfotós zenés összeállítása, amely közel 300 kép segítségével idézte fel az esztendő történéseit. Ezt követően jutalmak átadása következett. Szemenyei István ügyvezető bevezetőjében elmondta, hogy az akadémia egyik kiemelt feladata tehetséges fiatalok nevelése a válogatott számára. Ennek elősegítésére létrehozták az "Út a nemzeti válogatottba" ösztöndíjat, melyet az arra érdemesek fél évre kapnak meg, de természetesen ez hosszabbítható. Feltétele a stabil tagság a korosztályos válogatottba. Az ösztöndíjjal a megnövekedett költségeket és terheket szeretnék ellensúlyozni, illetve egy plusz motivációt adni az eredményes versenyeztetéshez. 2014 első félévében Kemény Dóra, Ferenczy Fruzsina, Grosch Vivien és Klujber Katrin részesül ösztöndíjban. Az elismerések sora azonban nem ért véget. Az edzők javaslatai alapján minden korcsoportból 2-2 játékos kapott oklevelet és tárgyjutalmat példaértékű munkájáért. Az év játékosai: Boldizsár Bianka, Szerdahelyi Éva, Moutsogianni Theodóra, Berta Bianka, Kukucska Viktória, Horváth Nikolett, Fodor Neszta és Takács Cecília.
És az ajándékozás még nem ért véget... A felsorakozott csapatok hasznos sportfelszereléseket tartalmazó csomagot kaptak: zoknival, sapkával, törülközővel és megannyi aprósággal. A pohárköszöntőt követően finom vacsora és kötetlen beszélgetés zárta a szép estét, melynek hangulatáról többet elárulnak a Galéria képei.
További hírek
Youth matches suspended
2021. Mar. 02. #DKKA utánpótlásNo matches for the youngsters for two weeks at least.
They won in Pécs
2021. Feb. 27. #DKKA utánpótlásOnly one position divided the two teams on the league table before the match, but our teeners got a nice victory.
Józsefné Takács is proud for her U14s
2021. Feb. 26. #DKKA utánpótlásIn addition to the virus, reorganizations also made it difficult for them to prepare, but fortunately the young people responded well to the new situation.
A perfect day
2021. Feb. 24. #DKKA utánpótlásAll three of our academy teams collected points on Wednesday.
Bruzsa Lili received a call up
2021. Feb. 23. #DKKA utánpótlásOur young player has been invited to next month’s training camp for the Hungarian teener national team.