„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Győztes búcsú az évtől

2013. Dec. 29.
  • Facebook

Küzdelmes mérkőzésen tartotta itthon a nagyon fontos bajnoki pontokat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a Veszprém elleni összecsapáson. A vendégek sokáig tartani tudták magukat, ám a hajrában pontosabb Kohász végül megérdemelt, 30-25-ös sikernek örülhetett az év utolsó mérkőzésén.

Nehéz találkozó várt ma este a DKKA női kézilabda csapatára, mely a fiatal veszprémi együttest látta vendégül a sportcsarnokban az esztendő utolsó bajnoki összecsapásán. Az összecsapásnak ezzel együtt a mieink voltak az esélyesei, ám ahogy azt Mátéfi Eszter a mérkőzés előtt elmondta, nagy küzdelmet vár a meccstől, melyen együttesünk számára a két pont megszerzése lesz a legfontosabb.

Küzdelmes hajrásiker

A találkozó elején azonban úgy tűnt, hogy nem kell sokat izgulnia a mieinknek, akik az első hat percben öt alkalommal vették be ellenfelük kapuját úgy, hogy a Róth-csapat mindössze egyetlen alkalommal tudott betalálni (5-1). A vendégek időkérése után azonban nagyot változott a játék képe, ugyanis a veszprémiek pillanatok alatt felzárkóztak 5-4-re, s mivel a játékrész derekán is "csak" két gól volt a Kohász előnye, ezúttal Mátéfi Eszter kérte ki idejét, hogy pontosabb játékra ösztökélje tanítványait (8-6).
Sajnos ebből nem sokat láttunk viszont a folytatásban, s a hazai hibákat könnyű gólokkal torolta meg a vendégcsapat, mely a 20. percben egalizálni tudott (10-10). A folytatás hasonlóan küzdelmesre sikeredett, ugyanis hiába "lépett meg" a hajrában kétszer is két góllal együttesünk, a támadásban elkövetett hibáit, kihagyott ziccereit újra gólokkal büntette a lelkes veszprémi egylet, így a félidei szünethez érve 13-13-as állást mutatott az eredményjelző.
A második felvonás két gyors hazai góllal indult, majd a nagy rohanásban mindkét oldal több technikai hibát vétett, ám ebből újra a vendégek jöttek ki jobban, akik ismét egalizálni tudtak (15-15). A folytatásra azonban összekapta védekezését a Kohász, mely ráadásul támadásban is feljavult, s Bulath, Ferling és Rádl találatai után a 47. percben újra időt kért Róth Kálmán, ugyanis elúszni látszott csapata számára a mérkőzés (22-18). Takács Dusmáta kiállítása alatt is tartani tudtak három-négygólos vezetését együttesünk, ám Rádl "pihenője" alatt megfelezték hátrányukat a vendégek, így az utolsó öt perc bőven ígért még izgalmakat (25-23). A nagy rohanásban szerencsére kétszer is nagyot hibáztak a vendégek, melyből előbb Bulath lőtt szép gólt, majd a hajrában két durva szabálytalanság miatt kettős hátrányba került a vendégcsapat, s ezt a lehető legjobban, három lőtt góllal büntette a Mátéfi csapat, mely végül nagy csatában aratott 30-25-ös győzelmet, így a harmadik helyről várhatja a 2014-es esztendő további mérkőzéseit.

Erre számítottunk

Érthetően boldog is volt a találkozó után együttesünk vezetőedzője, aki elsősorban csapata küzdeni tudásának tulajdonította a ma esti győzelmet.
- Ilyen mérkőzésre számítottunk. Nagyon nagy csata zajlott a pályán, melyen szerencsére helyén volt a szívünk és az eszünk, így győzelemmel tudtuk búcsúztatni ezt a számunkra nagyon jól sikerült évet. Nagyon fontos volt a mai két pont megszerzése, egyrészt közönségünknek is szerettünk volna örömet okozni vele, másrészt ez a siker igen sokat segíthet abban, hogy az őszi szezonhoz hasonló eredményes és szép tavaszt produkáljunk a bajnokság második szakaszában.

DKKA – Veszprém
30-25
(13-13)
DKKA: Vig, Hosszu, Rádl 5, Takács D. 6, Vincze 3, Bulath 7, Ferling 6. Csere: Csapó (kapus), Gera 3, Takács F., Grosch, Kővári, Ferenczy. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

The squad for the new season is almost ready

The squad for the new season is almost ready

2018. Mar. 24.

Four players are leaving and however three new arrivals will definitely part of the sqad in the upcomig season at DKKA.

Very close to a brilliant result

Very close to a brilliant result

2018. Mar. 17.

It was a serious clash until the end, but one of the world's best team, Győr managed to get the two points at the end.

The eighth one in a row

The eighth one in a row

2018. Mar. 10.

Adult team of our Academy gained another comfortable 10-goal victory against MTK Budapest.

Another two points in our pocket

Another two points in our pocket

2018. Mar. 04.

Our first team came up with a decent defending most of the time during the game and got a nice away win against Vasas SC.

An easy win

An easy win

2018. Feb. 24.

It was a confortable win for DKKA against low-keyed Békéscsaba tonight.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat