„ACÉL A SZÍV!”
Végül biztos siker a megyei rangadón
Az első félidőben még akadozott a gépezet, de a második felvonásban összekapta védekezésétegyüttesünk, mely Víg Vivien remek védéseinek is köszönhetően végül 29-27-es sikert aratott a Fehérvár KC elleni megyei rangadón a sportcsarnokban ma este.
A Fehérvár KC elleni mérkőzéssel folytatta bajnoki menetelését ma együttesünk, mely rendhagyó időpontban, este nyolc órától látta vendégül ellenfelét a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Még egyenlő erők
A mérkőzés előtt mindenképpen győzelmet várt tanítványaitól Mátéfi Eszter, a Kohász vezetőedzője, ám mint azt elmondta, ezt csak jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel érheti el együttese. Ehhez képest az első percek mindenről szóltak, csak a védekezésről nem, s ez igaz volt mindkét csapatra, ugyanis az ötödik percben már hét gólt láthattak a csarnokba kilátogató drukkerek (3-4). Ekkor fordította meg szerencsére az eredményt együttesünk, melyből előbb Gera, majd Rádl vette be a válogatott Kiss Éva kapuját, ám a vendégek rendre egalizálni tudtak, így a 10. percben még 7-7-es állást mutatott az eredményjelző.
Ekkor azonban egy kicsit összekapta magát együttesünk, s Ferling két góljával "meglépett" vetélytársától, ám a székesfehérvári játékosok sem akartak leszakadni, s a csapata góljainak felét szerző Tilinger vezérletével ismét egalizálni tudtak (12-12). Mátéfi Eszter időkéréssel próbált rendet tenni a sorokban, de a vendégek így is magukhoz ragadták a vezetést (13-14). Szerencsére a hajrára összeszedte magát együttesünk, melyben Ferling, valamint Vincze vállalta magára a gólszerzést, s mivel végre a védelem és a kapusteljesítmény is feljavult, így az utolsó négy percet 4-1-re nyerve vonulhattunk 17-15-ös vezetéssel a félidei pihenőre.
Megérdemelt, szép siker
A térfélcserét követően ráadásul gyorsan ráijesztett együttesünkre a Fehérvár, hiszen két kihagyott hazai ziccer után is Emberovics volt eredményes, kiegyenlítve ezzel az állást (17-17). Ez sem szegte azonban kedvét a mieinknek, akik Ferling és Vincze góljaival vették vissza már sokadszor a vezetést. Mátéfi Eszter sokkal határozottabb védekezésre bíztatta tanítványait az oldalvonalnál, s szavait végre meg is fogadták a játékosok, mert az első tíz perc nagy rohanása után nagyon feljavult hátul a Kohász. A vendégek egyre nehezebben tudtak lövőhelyzetbe kerülni a mieink kapuja előtt, s ha sikerült is nekik, ott volt Víg Vivien, aki több alkalommal is hárított, így egyáltalán nem volt véletlen, hogy a játékrész derekán időt kért a fehérváriak edzője (22-19).
Ez sem segített azonban a vendégeken, mert Víg eszén csak a legritkább esetben tudtak túljárni a fehérvári játékosok, s mivel a túloldalon ezt Hosszu, Takács Dusmáta és Bulath is megtette, így az 50. percben már öt góllal állt jobban ellenfelénél a Kohász (26-21). Ekkor jött egy kisebb hullámvölgy a mieink játékában, melyet Mátéfi Eszter időkérése, valamint Ferling és Bulath újabb találatai zártak, ezért nem sokkal a meccs vége előtt már csak a győzelmünk különbsége volt kérdéses (29-23). A véghajrában már a fiatalabbaknak adott lehetőséget együttesünk vezetőedzője, akik ezúttal kevésbé tudtak élni a lehetőséggel, hiszen a meccs utolsó négy találatát a vendégek jegyezték, ám a győzelemért járó három pont ezúttal is itthon maradt (29-27), amivel megerősítettük negyedik helyünket a bajnoki táblázaton.
A védekezés döntött
A mérkőzés végén egyszerre volt boldog és egy kicsit bosszús is Mátéfi Eszter vezetőedző, akit arra kértünk, hogy értékelje a látottakat.
- Az első félidőben igen tompák voltunk védekezésben, s ez az eredmény alakulásán is meglátszott. Nem tudom, hogy mi lehetett ennek az oka, de a félidőben sokkal nagyobb figyelmet kértem a csapattól, s ezt a második harminc percben viszont is láttam a pályán. A védekezésünk nagyon feljavult, ráadásul Víg Vivien is remek védésekkel bizonytalanította el a vendégeket, így a hajrára szerencsére már nem maradt izgalom. Azt viszont sajnálom, hogy az utolsó perceket elrontottuk, de ezzel együtt persze nagyon örülünk a megérdemelt győzelemnek.
DKKA – Fehérvár KC
29-27 (17-15)
DKKA: Víg, Hosszu 3, Rádl 1, Takács D. 1, Bulath 9, Ferling 8, Vincze 4. Csere: Csapó (kapus), Gera 3, Vadász, Ferenczy, Takács F., Kemény D. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!
2017. Nov. 19.Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.
According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
2017. Nov. 19.According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
Danish triumph at the arena today
2017. Nov. 18.After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.
Only one goal down
2017. Nov. 11.A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.
As we have expected it!
2017. Nov. 08.During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.