„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Nyert a címvédő

2014. Jan. 25.
  • Facebook

Az első félidő nagy részében jól tartotta magát együttesünk a listavezető Győr otthonában, ám a játékrész hajrájában ellépett a házigazda, mely a második felvonásban már nem adott esélyt csapatunknak, s végül 34-22-es győzelmet aratott a két gárda ma esti összecsapásán.

A bajnoki címvédő Győr ellen folytatta szereplését együttesünk, mely ma este hat órától lépett pályára a jelenleg is listavezető zöld-fehérek otthonában. A meccsnek egyértelműen a házigazdák voltak az esélyesei, így a Kohász kézilabdázói a tisztes helytállás reményében vágtak neki az összecsapásnak.
A meccs elején azonban mindkét gárda több hibával játszott, így az első négy percben érintetlenek maradtak a kapuk. A vezetést végül az ETO szerezte meg, de a mieink kétszer is egalizálni tudtak, majd a hetedik minutumban Ferling találatával a vezetést is átvették a házigazdáktól (2-3). A következő négy percben azonban összekapta védelmét a vendéglátó, ráadásul Lunde is két védéssel mutatkozott be a mieinknek, s sorozatban szerzett három góljával ismét magához ragadta a vezetést a címvédő (5-3). Együttesünk azonban nem adta fel a küzdelmet, s a folytatásban is ott loholt ellenfele nyomában, s bár egalizálnia nem sikerült, a 18. percig tartotta egy-kétgólos hátrányát (9-7).
Mátéfi Eszter vezetőedző akkor kért időt, amikor a zöld-fehérek megléptek négy találattal, s bár ezt a hátrányt még egyszer megfelezte csapatunk (12-10), a félidő hajrája nem úgy alakult, ahogy azt reméltük. Az utolsó négy-öt percben ugyanis több támadását elkapkodta együttesünk, ráadásul Lunde kapus bemutatott pár védést, s a könnyen szerzett labdákból gyorsan indult az ETO, mely a félidei szünethez érve már 16-11-re vezetett a Kohász ellen.
A második felvonást ráadásul emberhátrányban kezdte együttesünk, s ezt is kihasználva, pillanatok alatt további két gólt tett a két gárda közé a házigazda, mely a folytatásban is igyekezett gyorsan gólig játszani támadásait, így a 39. percben már 22-13-as állást mutatott az eredményjelző. Nem sokat törődtek a védekezéssel ebben az időben a csapatok, így sorozatban potyogtak a gólok mindkét oldalon, ami nem igazán tetszhetett a hazai csapat edzőjének, aki a 45. percben, 25-18-as állásnál ki is kérte idejét. A mérkőzésből hátralévő időben sokat forgatta csapatát mindkét edző, így az addigi nagy rohanás is megakadt. A vendéglátók 30-20-nál vezettek először tíz góllal a mérkőzésen, s ezt az előnyüket a lefújásig további két találattal növelve végül 34-22-es sikert arattak.
 

További hírek

U14 round in Dunaújváros at the weekend 

U14 round in Dunaújváros at the weekend 

2021. Feb. 11. #DKKA utánpótlás

Beside our teams DKKA and DKKA Mezőszilas, three other teams are arriving to the Univerisity's sports hall on Sunday.

They continue elsewhere

They continue elsewhere

2021. Feb. 11.

Fruzsina Ferenczy and Natalie Schatzl will both continue their careers in the Vác in the 2021/2022 season.

Good results from our younger ones

Good results from our younger ones

2021. Feb. 09. #DKKA utánpótlás

Our teener teams and the youths won their matches, unfortunately it is another defeat for the U20 among the adults.

Could have turned out otherwise

Could have turned out otherwise

2021. Feb. 06.

Despite a good second half and the 29 goals scored, our team suffered a 34-29 defeat against Mosonmagyaróvár, mainly due to their missed chances.

Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)

Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)

2021. Feb. 04. #DKKA utánpótlás

From 16:45 today you can watch our live broadcast from the Teener second division against Szentendrei NKE. Come on, Kohász!

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat