„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Heti utánpótlás program

DKKA utánpótlás
2014. Jan. 28.
  • Facebook

Bőséges program vár ezen a héten is utánpótlás együtteseinkre, akik szerdától szombatik összesen hat találkozón lépnek pályára saját korosztályuk bajnoki pontvadászatában.

Bőven lesz feladata ezen a héten is utánpótlás együtteseinknek, melyek közül az ifjúságiak két mérkőzést is játszanak három nap alatt, de rajtuk kívül a serdülők és a juniorok is pályára lépnek korosztályuk bajnoki találkozóin.
A sort ifjúsági csapatunk kezdi, mely csütörtökön délután fél négytől a hatodik helyezett NEKA otthonában lép pályára. Ellenfelünk három ponttal áll fiataljaink előtt, így egy esetleges győzelemmel minimálisra csökkenthetné hátrányát Rapatyi Tamás együttese. Az ifikre hétvégén is vár feladat, ugyanis szombaton délután kettő órától a Békéscsaba ellen húznak szerelést a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A csabai egylet egy ponttal áll jobban a mieinknél, ám mivel fiataljaink idegenben nyerni tudtak hétvégi vetélytársuk ellen, így hazai pályán is győzelmet remélünk tőlük.
Eközben első számú serdülő csapatunk szintén két mérkőzést játszik: holnap este fél hattól Érden szerepel a Kohász, míg vasárnap este hattól a Dunaújvárosi Főiskola Sportcsarnokában látja vendégül a listavezető Ferencváros együttesét. A két találkozó közül utóbbi ígérkezik igazán nehéznek, ám összeszedett jó játékkal lehet esély a pontszerzésre. Második számú serdülő formációnk azt a Szigetszentmiklóst látja vendégül szombaton délután öttől az Arany iskola tornatermében, melytől az ősszel ötgólos vereséget szenvedett. Ellenfelünk azonban így is a mieink mögött áll a bajnoki táblázaton, ezért a visszavágás reményében várják fiataljaink szombati összecsapásukat.
Szintén szombaton, s szintén hazai környezetben szerepel a Kohász junior együttese, mely szombaton délután négy órától fogadja a Békéscsaba hasonló korosztályú csapatát. A vendégek igen erős csapattal érkeznek, amit mutat az is, hogy tizenhét fordulót követően vezetik a junior bajnokságot. A két gárda őszi találkozója sajnos már az első felvonásban eldőlt, mert a házigazdák nyolcgólos előnyt szereztek, így hiába javult fel a második félidőben együttesünk végül 31-25-ös vereséget szenvedett. A cél ezúttal is a visszavágás, ezért remélhetőleg izgalmas, jó mérkőzést láthatnak majd azok, akik a felnőtt csapat mérkőzése előtt megtekintik az utánpótlás találkozóit is.

Az utánpótlás heti programja:

2014. 01. 29. 17:30 Érd – DKKA I. (serdülő)
2014. 01. 30. 15:30 NEKA – DKKA (ifjúsági)
2014. 01. 30. 17:00 DKKA II. – Szigetszentmiklós (serdülő)
2014. 01. 31. 16:00 DKKA – FTC (serdülő)
2014. 02. 01. 14:00 DKKA – Békéscsaba (ifjúsági)
2014. 02. 01. 16:00 DKKA – Békéscsaba (junior)

További hírek

A tough season awaits our team

A tough season awaits our team

2017. Sep. 07.

Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.

 

6 Bllion for our new arena

6 Bllion for our new arena

2017. Sep. 06.

The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.

A future twin town: Vukovar?

A future twin town: Vukovar?

2017. Aug. 30.

Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.

A tribute to Nikolett Horváth

A tribute to Nikolett Horváth

2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlás

Two age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.

Kohász Cup has started on Friday

Kohász Cup has started on Friday

2017. Aug. 18.

Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat