„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Dolgos hétköznapok

2014. Feb. 11.
  • Facebook

Csendben, nyugodtan, de becsülettel készül az előtte álló feladatokra együttesünk. Mátéfi Eszter tanítványaira ugyanis a hétvégén újabb mérkőzés vár, melyen akár matematikailag is bebiztosíthatják helyüket a felsőházi rájátszásban.

A nemzetközi kupaküzdelmek miatt kéthetes bajnoki szünetet tart együttesünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy leállt volna a munkával a Mátéfi-csapat sőt, az elmúlt hetet, valamint a mostanit is edzésekkel töltik Bulathék, ami nem is csoda, hiszen a közeljövőben három újabb kemény meccs vár a Kohász kéziseire.

Jó hangulatban dolgoznak

A gárda ma délelőtti edzését mi is meglátogattuk, s arra kértük Mátéfi Eszter vezetőedzőt, hogy adjon számot a csapat által elvégzett munkáról. Mint azt a Kohász szakmai vezetője érdeklődésünkre elárulta, az együttes tagjai jókedvűen, motiváltan és keményen készülnek a bajnoki és kupahajrára.
- Az elmúlt hét nagy részét végigdolgoztuk, s hasonlóan intenzív munka vár a lányokra ezen a héten is. Közben kaptak azért két és fél nap pihenőt a csapat tagjai, akik ma vetették bele újra magukat a közös munkába. ez az időszak számunkra most az erőgyűjtésről szól, amire szükségünk is van, ugyanis szombattól vasárnapig újabb három találkozó vár ránk. Előbb az MTK otthonában játszunk bajnokit, szerdán Veszprémbe utazunk Magyar Kupa mérkőzésre, míg jövő hét vasárnap a Siófokot fogadjuk hazai környezetben, s számunkra mind a három mérkőzés nagyon fontos. Szerencsére ezt érzik, tudják a csapat tagjai is, akik nagyon motiváltak, s jó bajnoki szerpelésünk miatt igen jó kedvvel vetik bele magukat a napi gyakorlásokba. Ahogy a stabil felnőtt kerettagok, úgy a fiatalok is igen szorgalmasak, s bár iskolai elfoglaltságuk, vagy éppen az esetleges sérülések, betegségek miatt ők nem mindig állnak rendelkezésünkre, amikor jelen vannak az edzéseken, maximális erőbedobással végzik el a feladatokat

Már szombaton a négybe jutnának

Mátéfi Eszter csapatára szombaton este hat órától az MTK elleni fővárosi bajnoki találkozó vár, melynek egyértelműen a Kohász az esélyese. A mieink ráadásul már a hétvégén bebiztosíthatják helyüket a felsőházi rájátszásban, ugyanis amennyiben győznek a fővárosban, s a Vác kikap a Ferencváros otthonában, úgy három fordulóval az alapszakasz vége előtt már matematikailag is bejutnak a bajnokság legjobb négy együttese közé.
Vezetőedzőnk szerint azonban az esélyesség egyáltalán nem szabad, hogy elaltassa a csapat tagjait, s ahogy eddig, úgy most is maximális odafigyelést vár tanítványaitól.
- Ugyan az MTK-Budapest gárdája mindössze két pontot szerzett eddig a szezonban, hatalmas hibát követnénk el, ha lebecsülnénk őket. Legutóbb például csak egyetlen góllal kaptak ki a Siófoktól, s azt sem szabad elfelejteni, hogy az ellenünk lejátszott dunaújvárosi mérkőzésen is igen sokáig jól tartották magukat. Ezzel együtt azonban nem lehet szerénytelenséggel vádolni minket akkor, amikor azt mondjuk, hogy a két pontért utazunk ellenfelünkhöz, ám az biztos, hogy ezért meg is kell majd dolgoznunk. Mint azt a Békéscsaba elleni mérkőzés után is elmondtam, szerencsére olyan játékosok alkotják ezt a csapatot, akik az esélyességet nem teherként, hanem kihívásként élik meg, ezért nagyon bízom abban, hogy olyan mentalitással és játékkal tudunk majd kedveskedni a minket elkísérő szurkolóknak, amivel az idei szezonban már olyan sok örömet okoztunk nekik.

További hírek

This time we won!

This time we won!

2017. Aug. 16.

Our team scored two more goals than its opponent and won the match with a final a score 35-33!

A calm win at the arena

A calm win at the arena

2017. Aug. 10.

Our team has won easily against its second league opponent, Szeged KKSE during today's pre-season friendly.

Teener and youth tournaments

Teener and youth tournaments

2017. Aug. 09. #DKKA utánpótlás

Dunaújvárosi Kohász Handball Academy is organizing youth tournaments this week on Thursday and Friday. All the kind supporters are welcome.

The schedule of the pre-season is ready

The schedule of the pre-season is ready

2017. Jul. 19.

The adult team of DKKA will play several matches until the start of the season

We got our opponent in EHF Cup

We got our opponent in EHF Cup

2017. Jul. 18.

Bosnian HZRK Grude or Romanian CSM Roman will be our opponent in the second round of the international competition.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat