„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Újabb siker az NB II-ben

DKKA utánpótlás
2014. Mar. 02.
  • Facebook

Kemény csatában, végig nagyot küzdve aratott négygólos, 24-20-as győzelmet junior együttesünk az NB II-es felnőtt bajnokság mai játéknapján a nagy rivális Vecsés otthonában.

Rangadóra készült ma este junior együttesünk, mely ezúttal az NB II-es felnőtt bajnokságban lépett pályára a Vecsés Kombi Express otthonában. A találkozó előtt a mieinknek és a házigazdáknak is 16-16 pontja volt, így egy esetleges győzelemmel felzárkózhattak volna fiataljaink a bajnoki táblázat harmadik helyére. Fiataljaink ennek megfelelő elszántsággal is vetették magukat a küzdelembe, s hamar magukhoz is ragadták a vezetést, melyben komoly szerepe volt elsőrangú védekezésüknek. A házigazdák azonban nem adták könnyen magukat, így igen kemény első harminc percet láthattak a meccsre kilátogatók, melynek első félidejét ezzel együtt uralta a Kohász, s Molnár Beatrix remek irányító játékának is köszönhetően végül 12-10-es előnnyel vonulhatott a pihenőre.
A második felvonás elején sikerült tovább növelnie előnyét fiataljainknak, akik ebben az időszakban Ferenczy Fruzsina jó átlövéseiben, valamint Ulmann Bernadett harciasságában bízhattak. Ugyan akadtak azért kisebb hullámvölgyek a mieink játékában, de a hajrához érve már egyre biztosabban tartotta vezetését együttesünk, mely végül 24-20-as, megérdemelt győzelmet aratott, így két ponttal megelőzte mai vetélytársát, s felkapaszkodott a bajnoki táblázat harmadik helyére.

További hírek

German pivot to arrive

German pivot to arrive

2021. May. 24.

Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.

Squad is almost complete

Squad is almost complete

2021. May. 23.

A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.

Three goalkeepers will be part of the squad

Three goalkeepers will be part of the squad

2021. May. 22.

A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Nice win in front of visitors

Nice win in front of visitors

2021. May. 21.

Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.

Tímea Polics signed for DKKA!

Tímea Polics signed for DKKA!

2021. May. 21.

Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B  league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat