„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Elődöntőre várva

2014. Apr. 07.
  • Facebook

A Ferencváros elleni elődöntővel folytatja a bajnokság küzdelmeit együttesünk, melynek játékosai már nagyon várják a fővárosiak elleni párharcot, s bár az ellenfél az esélyesebb, a mieink is nagy tervekkel vágnak a sorozatnak.

Parádésan szerepelt a bajnoki alapszakaszban együttesünk, mely huszonkét mérkőzéséből tizenhatot megnyerve, s harminchárom pontot szerezve végzett a harmadik helyen. Az igazán nagy csaták azonban még csak most kezdődnek, hiszen csütörtökön a Ferencváros otthonában lépnek pályára Mátéfi Eszter tanítványai a bajnoki elődöntő két nyert mérkőzésig tartó megméretésének első összecsapásán.

Esélyek ott

A párharcok tétje természetesen óriási (a másik ágon a Győr és az Érd mérkőzik meg egymással), s a mieink ennek megfelelően készültek a mögöttük hagyott, több mint egy hónapos időszakban. Mátéfi Eszter gárdája rengeteg edzéssel, s több felkészülési találkozóval igyekezett magát a lehető legjobb formába hozni a bajnoki csatározások hajrájára, így sikerrel tudta elvégezni azt a munkát, melyet az alapszakasz után kijelölt a szakvezetés. A válogatott szünet miatt ugyan három játékosunk is kiesett egy időre a közös felkészülésből, ám az elmúlt héten már ők is bekapcsolódtak a munkába.
A két nyert találkozóig tartó sorozat esélyesének a Ferencváros számít, mely a szezonban mindössze két vereséget szenvedett el, így csak két ponttal végzett az első helyezett Győr mögött. Az viszont mindenképpen bizakodásra adhat okot, hogy ebből a két vereségből az egyiket a Dunaújvárosi Sportcsarnokban gyűjtötték be Elek Gábor tanítványai, vagyis az előzmények alapján a fővárosiak sem lehetnek teljesen nyugodtak a párharcot illetően. Melynek első mérkőzését csütörtökön este fél héttől rendezik az FTC otthonában, míg a második felvonásra jövő hét kedden, este hat órától kerítenek sort a csapatok a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Döntőt szeretnének

Nagyon készül a Fradi elleni párharcra együttesünk kapitánya, Ferling Bernadett is, aki szintén tisztában van az esélyekkel, de szerinte ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne a döntőbe jutás lenne a céljuk. Mint azt érdeklődésünkre elárulta, ebben az sem lehet hátrány csapatunk számára, hogy rajta kívül csak Bulath Anita és Vincze Melinda volt részese eddig a hasonló téttel bíró összecsapásoknak.
- Úgy gondolom, hogy becsülettel felkészültünk a Fradi elleni elődöntőre, de azt persze csak a párharc után lehet majd megmondani, hogy ez mennyire is volt sikeres. Az biztos, hogy a csapat minden tagja játékra éhesen, s nagyon motiváltan várja az újabb kihívást, s bár tisztában vagyunk azzal, hogy az elődöntő esélyese a Ferencváros, de nekünk is az a célunk, hogy bejussunk a fináléba, amiért mindent el is fogunk követni. Abban biztos vagyok, hogy nem csak nálunk, hanem a fővárosiaknál is fokozódik már az izgalom, hiszen mégis csak egy elődöntőről van szó, ráadásul az idén már sikerült legyőznünk ellenfelünket, így ők sem mehetnek teljesen biztosra. Izgalmas, kemény párharcra számítok, s remélem, hogy az alapszakasz nagy részében látott arcunkat tudjuk megmutatni ezúttal is az értünk szurkolóknak. A csapat tagjai tisztában vannak tét nagyságával, ám ha olyan elszántsággal, s küzdeni akarással játszunk, mint tettük azt a szezon eddigi részében, úgy nyílttá tudjuk tenni a döntőbe jutásról szóló sorozatot.

További hírek

Never a worse start of the season than this!

Never a worse start of the season than this!

2020. Jul. 05.
Our adult team and the professional staff took part in a three-day team building in Bogács. Attila Vágó, head coach, was asked to evaluate the experiences of the first days.
 
We could welcome an old-new player

We could welcome an old-new player

2020. Jul. 01.

"A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.

We begin our season against Szombathelyi KKA

We begin our season against Szombathelyi KKA

2020. Jun. 19.

This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.

The future belongs to our Academists

The future belongs to our Academists

2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlás

Following successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.

Addicted to handball and adrenaline

Addicted to handball and adrenaline

2020. Jun. 15.

The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat