„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Junior bajnokság: végül az ötödik helyen

DKKA utánpótlás
2014. Apr. 22.
  • Facebook

Két győzelemmel, valamint egy vereséggel zárta a rájátszás középházának veszprémi küzdelmeit junior együttesünk, mely így az ötödik helyen végzett az idei bajnokságban.

Veszprémben szerepelt a közelmúltban junior együttesünk, mely azzal a nem titkolt céllal vágott neki a középházi rájátszás küzdelmeinek, hogy megszerezze a bajnokság ötödik helyét. Ehhez három mérkőzést kellett nyernie Horváth Tibor csapatának, mely a házigazda Veszprém mellett a Vác, illetve a Debrecen gárdáival mérte össze erejét.
Fiataljaink a Vác hasonló korosztályú együttese ellen léptek először pályára, s egy rendkívül szoros mérkőzésen kétgólos, 26-24-es vereséget szenvedtek. Ezt követően jöhetett a házigazda Veszprém elleni összecsapás, melyen már nem ismertek kegyelmet a mieink, s valósággal kiütötték ellenfelüket (37-20). Mivel a nap másik mérkőzésén a Debrecen legyőzte a Vác gárdáját, így az utolsó forduló előtt még mindig volt esély az ötödik hely megszerzésére. Ehhez a debreceni juniorokat kellett felülmúlnia csapatunknak, mely rendkívül összeszedett játékkal, magabiztos, 35-25-ös sikert aratott utolsó vetélytársa felett, megszerezve ezzel a bajnokság ötödik helyét.
A Vác elleni vereségtől eltekintve elégedetten vont mérleget a rájátszás alakulásáról Horvárt Tibor edző, aki az utolsó két mérkőzésen már szép dolgokat látott együttesétől.
- A Vác elleni mérkőzés első félidejét elrontottuk, amiben szerepet játszott az is, hogy húsz perccel a meccs kezdte előtt szálltunk le a buszról. Sok technikai hibát követtünk el, s bár felálltunk hétgólos hátrányból, a hajrában volt lehetőségünk a pontszerzésre is, de ziccereket hibáztunk, így végül kétgólos vereséget szenvedtünk. Ezek után jött a Veszprém és a Debrecen elleni két mérkőzés, melyre nagyon összeszedték magukat a lányok, s végig nagyon jó teljesítményt nyújtva arattak biztos győzelmeket. A Debrecen elleni mérkőzés még így is nagyon kemény volt, de több jó egyéni teljesítménynek hála végül sikerült megtörnünk ellenfelünket. A Vác elleni elrontott első félidőtől eltekintve igen jó csapatjátékot nyújtottunk, egyénileg viszont ki kell emelnem Boldizsár Bianka és Kemény Dóra játékát, akik végig húzták a csapatot, de rajtuk kívül Palotás Petra, Csiszár Ramóna, Szabó Janka, Ferenczi Fruzsina, Ulmann Bernadett és Molnár Beatrix teljesítményével is elégedett lehettem.

A rájátszás eredményei:

DVSC-TVP - Veszprém Barabás KC 23-16
Dunaújvárosi KA - Ipress Center Vác 24-26
Ipress Center Vác - DVSC-TVP 21-30
Veszprém Barabás KC - Dunaújvárosi KA 20-37
Ipress Center Vác - Veszprém Barabás KC 30-19
DVSC-TVP - Dunaújvárosi KA 25-35

További hírek

Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!

Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!

2017. Nov. 19.

Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.

According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

2017. Nov. 19.

According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

Danish triumph at the arena today

Danish triumph at the arena today

2017. Nov. 18.

After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.

Only one goal down

Only one goal down

2017. Nov. 11.

A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.

As we have expected it!

As we have expected it!

2017. Nov. 08.

During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat