„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Nyári Pihenő OFF – Edzés ON!

DKKA utánpótlás
2025. Jul. 14.
  • Facebook

Újraindult a munka: pályán az ifi kézisek!

Hétfő délelőtt újra megtelt élettel a kézilabdacsarnok, ugyanis munkába állt ifjúsági csapatunk a nyári szünetet követően. A lányokat Sipeki Levente vezetőedző és Vertig Csaba operatív igazgató köszöntötte az első edzésen, ahol nemcsak a sportélet, de az új szezon céljai és kihívásai is terítékre kerültek.

A megbeszélés során a vezetőedző ismertette az előttünk álló bajnoki idény menetrendjét, valamint a közösen kitűzött célokat és elvárásokat. A hangulat bár még kicsit álmoskás, de lelkes és motivált volt.

A beszélgetést követően el is indult az első tréning, amely egy könnyed futással indult, majd egy rövid focival melegítettek be a lányok, végül pedig visszatértek a jól ismert kézilabdapályára, ahol a labdás gyakorlatoké lett a főszerep.

A csapat lendületesen vágott neki az alapozásnak, ami jó előjel a szezon további részére nézve. Az ifik készen állnak az új kihívásokra, melyekről és a nyári felkészülésről Sipeki Leventét kérdeztük :

- Ami a csapatom felkészülését illeti, a tavalyi évhez hasonlóan hét hetes periódusban gondolkozom, a nyolcadik hét végén már bajnoki mérkőzés vár ránk. Természetesen edzőmeccseink is lesznek,és részt veszünk majd felkészülési tornán egyaránt. Az érkezők miatt igyekszünk egységesebb koncepciót kialakítani a korosztályok között,és bízom benne, hogy erősebb kapcsolat lesz a felnőtt csapat tekintetében is. Elképzeléseink szerint sokkal magasabb célokért szállhatunk harcba,a felnőtt harmadik vonalban mindenképpen törekszünk megszerezni a feljutó helyek valamelyikét (NB II. -szerk.), az ifjúsági első osztályban pedig stabil pozíciót szereznénk. Tudom azt, hogy a nagy szavak mit sem érnek, a pályán kívánjuk elérni ezen megfogalmazott célokat, ami az érkezőkkel, és a tavaly lefektetett,tudatos alapokkal együtt egy olyan csapat képét vetíti előre, amely mindent megtesz a közös sikerért.

 

További hírek

Never a worse start of the season than this!

Never a worse start of the season than this!

2020. Jul. 05.
Our adult team and the professional staff took part in a three-day team building in Bogács. Attila Vágó, head coach, was asked to evaluate the experiences of the first days.
 
We could welcome an old-new player

We could welcome an old-new player

2020. Jul. 01.

"A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.

We begin our season against Szombathelyi KKA

We begin our season against Szombathelyi KKA

2020. Jun. 19.

This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.

The future belongs to our Academists

The future belongs to our Academists

2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlás

Following successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.

Addicted to handball and adrenaline

Addicted to handball and adrenaline

2020. Jun. 15.

The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat