„ACÉL A SZÍV!”
Sajnos nehezen indult be a játék | DVSC-DKKA 35-25
A második félidőben remekül szálltak be a játékba fiatal junior játékosaink!
Idegenben, a tabella harmadik Debrecen otthonában lépett pályára csapatunk női kézilabda csapata a K&H Női Liga újabb fordulójában szerdán este. Nehezen állt össze a játékunk az els őfélidő elején,nagyon sok technikai hibának köszönhetően a Loki a 12. percben már 7-2-re vezetett úgy, hogy a mieink képtelenek voltak túljárni Ryde kapus eszén. A 18. percig tartottuk ötgólos hátrányunk, ám ekkor még komolyabb hullámvölgybe kerültünk, s ezt könyörtelenül kihasználták a vendéglátók. Egymás után hétszer talált be a Loki a kapunkba, míg a mieink csak fél perccel a félidő vége előtt tudták megtörni hosszú gólcsendjüket, így a félidei pihenőhöz érve 16-5-ös fórnak örülhetett a DVSC.
A második félidőre így már csak az eredmény kozmetikázása maradt, melyet kézilabdázóink a tetemes hátrány ellenére sem adtak fel. Kiegyenlítettebb küzdelem zajlott ugyanis ekkor a pályán, melyben felváltva szerezték góljaikat a csapatok, így állandósult a két gárda közti különbség. Nem sokat törődtek a védekezéssel a felek ebben a felvonásban. Zubai Gábor vezetőedző több játék lehetőséget adott a Szalai-Kerekes kettősnek és a fiatalok élltek is vele. Előbbi 4 góllal, míg Kerekes 3 góllal járult hozzá a szorosabb végeredményhez.
DVSC – DKKA 35-25 (16-5)
DKKA: Wéninger – Andróczki, Román 2, Lakatos P., Rosa 3, Popovics 2, Fehér L. Csere: Bartulovic (kapus), Agócs 2, Kellermann 5, Terzics, Paróczy, Kerekes L. 3, Horváth A. 4, Török F., Szalai P. 4. Vezetőedző: Zubai Gábor.
MESTERMÉRLEG:
Szilágyi Zoltán: Jól kezdtük a mérkőzést, működött a védekezésünk, ha hibáztunk, akkor Jessica Ryde kisegítette a csapatot, meghatározó volt a teljesítménye. Nagyszerű volt az első félidő, a második játékrész már nem volt olyan hőfokú. Örülök, hogy mindenkinek tudtam lehetőséget adni!
Zubai Gábor: Az első félidő után dühös és elkeseredett voltam, az öt lőtt gól nagyon kevés, és szégyellem is magam emiatt. Kérdés, mi történt az első félidőben? A továbbiakban ez nem fordulhat ez elő. A másodikban már jobban játszottunk, összességében két nagyon pozitív dolgot tudok kiemelni: Kerekes Laura és Szalai Petra játékát!
jegyzőkönyv : https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021351318
További hírek
No miracle this time
2022. Feb. 02.Our team fought really well, but in the end the better team won, we suffered a 36-26 defeat in the home match against Győr.
After a close game a defeat in the final stage
2022. Jan. 30.Kohász did not find any antidote to the massive defense of the home team, so unfortunately we are leaving Kisvárda without a point.
We're into the next round in the Hugarian Cup
2022. Jan. 26.Fighting huge for sixty minutes, but playing extremely tactically, our team got qualified into the best eight teams in the Hungarian Cup against MTK.
All the players got a chance
2021. Dec. 17.The adult ensemble of our academy played a close match with Mosonmagyaróvár with some youth players in the squad.
2015-16 EHF Kupagyőztes




