„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Újabb erősítés, ám ezúttal a szakmai stábban!

2025. Feb. 08.
  • Facebook

A jàtékos keret után a szakmai stáb is erősödött, hiszen vezetőségünk érdeme, hogy egy régi-új ismerős csatlakozott ismét a Kohászhoz!

Zubai Gábort úgy érzem, nem kell bemutatni senkinek. Testvére, Szabi után Mezőkövesdről érkezett, és a junior csapat mellett 2007-ben bemutatkozhatott az egykori Dunaferr férfi felnőtt csapatában is. Játékos karrierje után edzőként is remekelt, többek között 2023-ban, amikor visszakerült a DKKA szakmai stábjába. Klubunk akkori U19-es együttese a négyes döntőbe került, ahol végül 1 góllal kaptak ki a Debrecentől, de így is  a csodálatos 4. helyet szerezték meg. Majd 2024-ben egy kis időre elköszönt klubunktól, a DVTK szakmai igazgatója volt. Most újra "hazaérkezett" és edzői munkája mellett, szeretné saját magát is fejleszteni. 

 

Egy rövid beszélgetésre invitáltuk.

 

- Visszatértél ismét Dunaújvárosba. Ezúttal viszont nem csak az utánpótlásban vállalsz szerepet. Mondd el kérlek, hogy kerültél újra a Kohászhoz?

 

- Először is köszönettel tartozom a vezetőségnek két dolog miatt: hogy a szerződésem lejárta előtt elengedtek, ami utólag belátva nem a legjobb döntés volt! Másodsorban, hogy újra itthon lehetünk a családommal, illetve a Kohászban tanulhatok Gulyás Pétertől, hiszen magas szinten képviseli azt a szakmai irányt, amit én is preferálok! Hiányzott Dunaújváros, az itt dolgozó kollégák és ez a családi hangulat, ami szerintem nagyon ritka egy klubon belül! Itt született a kisfiúnk is, így ezer szállal kötődünk, talán mondhatom, hogy Dunaújvárosinak érzem magam!

 

- Ha jól értem, akkor a felnőtteknél is szerepet vállalsz?

 

- Igen, az U18-as csapatnál segíthetem Virág Roland munkáját, valamint a felnőtt csapat másodedzői szerepét látom el, ahol nem csak segítek, de mint említettem én is tanulhatok Gulyás Pétertől!

 

- Ez remek hír, sok sikert kívánunk, és örülünk, hogy itt vagy velünk újra!

 

-Köszönöm! Hajrá, Kohász!

További hírek

Live: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (Teener I.)

Live: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (Teener I.)

2021. Feb. 03. #DKKA utánpótlás

Our live broadcast of the Teener I. League starts today at 3pm. Let’s follow the match together and cheer for the youngsters even by sitting in front of the screens as well!

The draw is ready in the League Cup

The draw is ready in the League Cup

2021. Feb. 01.

The Hungarian Handball Association held the draw for the Women's Hungarian League Cup.

We got our opponent in the Hungarian Cup

We got our opponent in the Hungarian Cup

2021. Feb. 01.

The Hungarian Handball Association shared the result of today's draw concering the Tippmix Women's Hungarian Cup.

We did not manage to win it this time

We did not manage to win it this time

2021. Jan. 30.

Despite having the lead after the first half, the adult team of our academy made a lot of mistakes in the second, so they suffered a 34-29 defeat at the home of Vác.

What a victory!

What a victory!

2021. Jan. 27.

With a brilliant performance in the second half our team turned and won the game against MTK Budapest.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat