„ACÉL A SZÍV!”
Becsületes küzdelem | FTC-DKKA 33-13
A női kézilabda bajnokságban a megfiatalított DKKA játékosai testközelből tapasztalhatták meg, milyen egy sztárcsapat, a Ferencváros ellen pályára lépni.
Csapatunk nem estek neki az FTC csapatának, megfontolt támadásokat próbáltak vezeti, mérsékelt sikerekkel és kevés lehetőséggel, de még a kapufa sem volt a velünk Kerekes lövésénél. Végül öt perc után Kerekesnek sikerült megszerezni az első gólt, amikor a Fradi négynél tartott. Malestein találatára Rigó felelt, aztán egy időre sajnos itt meg is állt a DKKA, hat perc alatt öt gólt szerzett a hazai csapat, 10-2. Az FTC masszív védőfala sorra blokkolta a vendégek kísérleteit, Egejuru kapufára lőtt, hogy Kovács megtörje a rossz gólcsendet. A 18. percre tette az eredmény közé a zöld-fehér alakulat a tizet, ami után a Kohász szép pillanatai következtek, Kovács gólja, Győri védése, majd Szalai találata. Végül a félidő végére alakította ki az addigi legnagyobb különbséget a Fradi.
A második félidőben a hazaiak is egyre többet dobták be a fiatalokat, volt olyan időszak, amikor csak egy légiós volt a pályán. Az 50. percre már hússzal vezettek, 29-9. A végére sikerült ezen belül maradni a lányainknak ,legeredményesebb játékosunk ismét Egejuru Sára volt.
10. FORDULÓ
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 33–13 (19–6)
Elek Gyula Aréna, 1000 néző. V: Kovács T., Mándli B.
FTC: JANURIK – Malestein 2, Klujber 3, Ingstad 1, Simon P. 2, Vogel 3, Márton G. 4. Csere: SZILÁGYI D. (kapus), SZEIBERT 5, Bordás R. 1, KANOR 6, Cvijics 4, Balázs 1, Dancsák 1. Edző: Jesper Jensen
DUNAÚJVÁROS: Győri A. – Kovács F. 2, Szalai P. 1, Rigó 1, Elekes 1, Egejuru 4 (1), Török F. Csere: Angyali, Krasznai (kapusok), Sztanó, Fehér L. 1 (1), Takács Sz., Dobos 2 (1), Horváth A. 1. Edző: Zubai Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–1. 13. p.: 10–2. 23. p.: 14–6. 33. p.: 22–6. 50. p.: 29–9
Kiállítások: 2, ill. 2 perc
Hétméteresek: –, 3/3
MESTERMÉRLEG
Jesper Jensen: – Mindkét csapatnak nehéz találkozó volt a Dunaújváros helyzete miatt. Nagyon nehéz, amikor a téli szünetben játékosokat veszítesz gazdasági problémák miatt, ezért nagy tisztelet jár nekik, hogy kiálltak, és tényleg megpróbálták a legjobbat kihozni magukból.
Sipeki Levente (másodedző): – A Ferencváros profi hozzáállást tanúsított. Ezekre a mérkőzésekre csak részcélokat tudunk kitűzni, egyikre sem úgy megyünk, hogy mi vagyunk az esélyesek. Voltak olyan periódusok, amikből tudunk építkezni.
További hírek
Közel volt!
2024. máj. 12. #DKKA felnőtt csapatÖtven percig reális esélye volt a pontszerzésre akadémiánk felnőtt csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
A szép eredményben bízva lépünk pályára
2024. máj. 10. #DKKA felnőtt csapatIdegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hiába a nagy hajrá
2024. máj. 04. #DKKA felnőtt csapatFordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget akadémiánk felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban ma délután.
Utolsó hazai meccsére készül a Kohász
2024. máj. 03. #DKKA felnőtt csapatKérjük szurkolóinkat, hogy az eseményre piros felsőben érkezzenek és hangukkal biztassák a csapatot a mérkőzés alatt. Szurkoljuk ki együtt ezt a sikert!
Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában
2024. ápr. 26. #DKKA felnőtt csapatCsak szűk negyed óráig tudta szorossá tenni akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki összecsapást.
2015-16 EHF Kupagyőztes




