„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Beharangozó | Alba Fehérvár KC - DKKA | K&H női liga 5.forduló

DKKA felnőtt csapat
2024. okt. 11.
  • Facebook

Szombaton 16:30-kor Fejér vármegyei rangadó következik a Köfém Sportcsarnokban

A bajnokság szempontjából rendkívül fontos mérkőzés vár Gulyás Péter együttesére, hiszen Székesfehérváron játszanak majd az 5.fordulóban.

Sok minden történt az elmúlt időszakban a Kohász háza táján, hiszen az első két fordulóban nem szereztünk pontokat annak ellenére sem, hogy a nyári felkészülésen remekül teljesítettünk. A győri vendégjátéknak inkább a különbsége volt aggasztó, viszont a Ferencváros elleni hazai találkozóra lehet és kell is építeni a jövőben.

Fontos hír, hogy ismét csapatunk kötelékében lesz közel két hónapig a horvát válogatott hálóőr, Gabrijela Bartulovic, akit nem nagyon kell bemutatni, hiszen két évvel ezelőtt és azóta folyamatosan is rendkívül stabil, megbízható teljesítményt nyújt a kapuban. Ezen kívül elhagyta a csapatot Paulina Masna, aki közös megegyezéssel távozott Dunaújvárosból.
Gulyás Péter vezetőedző egyénileg és csapatként is igyekezett még jobban felkészíteni a szombati rangadóra az együttest, egész héten minden apró részletet felvázolt ami a támadást és védekezést illeti. Fontos lesz, hogy nem szabad egy pillanatnyi kihagyás sem, hiszen otthon az Alba rendkívül magabiztos és jó kézilabdát játszik. Ideje hát megszerezni az első bajnoki pontjainkat a hazai bajnokságban, ennek egyik feltétele, hogy a Fradi ellen mutatott játékot is felül kell múlnunk 60 percig.

Hazai oldalon pedig ugyan vannak sérülések, viszont egységes csapat benyomását keltik Suzana Lazovic játékosai, akik valószínűleg hasonlóképpen vélekednek a mérkőzés fontosságát illetően. Parázs, jó hangulatú találkozóra készülhetünk, ahol mindkét fél számára letfontosságú lesz a két bajnoki pont megszerzése.

A fehérváriak négy forduló után két győzelemmel állnak a tabella középső poziciót elfoglalva, reménykedve, hogy megszerezhetik a harmadik győzelmüket a szezonban, viszont ehhez Kellermann Dóriéknak is lesz majd egy-két szavuk..

Hajrá Kohász!

K&H női kézilabda liga | 5.forduló
2024.10.12.16:30 | Köfém Sportcsarnok | Székesfehérvár

Alba Fehérvár KC - DKKA
Játékvezetők: Sándor György, Szabó Balázs
 

 

További hírek

Bemutatkozik a szurkolóknak Itana Čavlović

Bemutatkozik a szurkolóknak Itana Čavlović

2019. júl. 22.

Beállósunkat arról faggattuk, hogyan értékeli az első egy-két hetet, amit a új csapatában töltött.

Győzelemmel kezdtünk

Győzelemmel kezdtünk

2019. júl. 19.

Kiélezett csatában aratott 25-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Szombathely elleni felkészülési találkozón.

Az út elején vagyunk!

Az út elején vagyunk!

2019. júl. 18.

Eljött az első megmérettetés ideje, holnap lejátsza első edzőmérkőzését felnőtt csapatunk!

Perger Zsolt visszatért

Perger Zsolt visszatért

2019. júl. 18.

Egy újabb visszatérőt köszönthetünk Dunaújvárosban, ugyanis korábbi szakmai stábtagunk, Perger Zsolt csurgói és pestszentlőrinci kitérő után visszatér a DKKA-hoz.

Csapatépítő tréningen vettünk részt

Csapatépítő tréningen vettünk részt

2019. júl. 17.

A sportban kiemelten fontos, hogy a játékosaink a pályán és azon kívül is összhangban legyenek.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat