„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | DKKA - Moyra-Budaörs Handball
A múlt heti idegenbeli siker után hazai pályán játszunk a K&H női kézilabda liga 6.fordulójában.
Szombaton 17:00-kor a Moyra-Budaörs Handball csapatát fogadjuk a Városi Sportcsarnokban. Gulyás Péter együttese számára a múlt heti siker rendkívüli jelentőséggel bírt, hiszen szezonbeli első pontjainkat egy nagyon jó erőkből álló Fehérvár ellen sikerült megszerezni.
Hétvégén sem lesz kisebb a feladat, hiszen Buday Dániel együttesében több, jelenleg is a válogatott játékos szerepel, összeszokott, kiváló csapat benyomását keltik a jelenlegi szezonban.
Hazai oldalon ismét az lesz a kulcs, hogy a védekezés és a kapusteljesítmény képes lesz-e megállítani a budaörsi támadásokat. Ennek apropójaként igazi csata lehet a kapuban, hiszen a bajnokságban remeklő vendégek kapusa, Vártok Ramóna, valamint az Alba Fehérvár KC ellen 18 védéssel a Hét Csapatába választott hálóőrünk, Gabrijela Bartulovic néz majd farkasszemet egymással.
A héten szokásos ütemben zajlottak nálunk az edzések, videóelemzésekkel, egyéni képzésekkel valamint a különböző támadás-védekezés variációk gyakorlásával készültek a lányok a hétvégi találkozóra.
Kérünk minden szurkolót, hogy minél többen látogassanak ki a találkozóra és bíztassák Sallai Nikiéket, hogy itthon megszerezzük a rendkívül fontos két pontot.
Jegyvásárlásra a mérkőzés előtt a helyszínen lesz lehetőség vásárolni!
Hajrá Kohász!
K&H női kézilabda liga | 6.forduló
2024.10.19.17:00 | Városi Sportcsarnok | Dunaújváros
DKKA - Moyra-Budaörs Handball
Játékvezetők: Fekete Tamás, Hajdu Tamás
További hírek
Könnyed győzelem az NB I/B-ben
2015. szep. 14. #DKKA utánpótlásMagabiztos, 30-18-as győzelmet aratott NB I/B-s együttesünk a Haladás-Érd elleni felnőtt bajnoki találkozón.
Biztos siker - felemás félidők után
2015. szep. 12.Az első félidőben szenvedett, a másodikban parádézott, s végül sima, 33-23-as sikert aratott együttsünk az MTK ellen.
Hazai pályán kezdjünk az NB I/B-t
2015. szep. 12. #DKKA utánpótlásA Haladás-Érd csapata ellen kezdi meg vasárnap délután a NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit akadémiánk.
Felhívás! 14 éven aluliak figyelem!
2015. szep. 11.Az Eu BeActive rendezvénysorozat az "Európai kézilabdázás napja" keretében a 14 év alattiak számára ingyenesen látogatható a hétvégén (szeptember 12-én és szeptember 13-án) rendezett hazai mérkőzéseink.
A harmadik sikerre várva
2015. szep. 11.Az MTK együttesét látja vendégül felnőtt csapatunk szombaton este hat órától a bajnokság harmadik fordulójában.