„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | DKKA - Moyra-Budaörs Handball
A múlt heti idegenbeli siker után hazai pályán játszunk a K&H női kézilabda liga 6.fordulójában.
Szombaton 17:00-kor a Moyra-Budaörs Handball csapatát fogadjuk a Városi Sportcsarnokban. Gulyás Péter együttese számára a múlt heti siker rendkívüli jelentőséggel bírt, hiszen szezonbeli első pontjainkat egy nagyon jó erőkből álló Fehérvár ellen sikerült megszerezni.
Hétvégén sem lesz kisebb a feladat, hiszen Buday Dániel együttesében több, jelenleg is a válogatott játékos szerepel, összeszokott, kiváló csapat benyomását keltik a jelenlegi szezonban.
Hazai oldalon ismét az lesz a kulcs, hogy a védekezés és a kapusteljesítmény képes lesz-e megállítani a budaörsi támadásokat. Ennek apropójaként igazi csata lehet a kapuban, hiszen a bajnokságban remeklő vendégek kapusa, Vártok Ramóna, valamint az Alba Fehérvár KC ellen 18 védéssel a Hét Csapatába választott hálóőrünk, Gabrijela Bartulovic néz majd farkasszemet egymással.
A héten szokásos ütemben zajlottak nálunk az edzések, videóelemzésekkel, egyéni képzésekkel valamint a különböző támadás-védekezés variációk gyakorlásával készültek a lányok a hétvégi találkozóra.
Kérünk minden szurkolót, hogy minél többen látogassanak ki a találkozóra és bíztassák Sallai Nikiéket, hogy itthon megszerezzük a rendkívül fontos két pontot.
Jegyvásárlásra a mérkőzés előtt a helyszínen lesz lehetőség vásárolni!
Hajrá Kohász!
K&H női kézilabda liga | 6.forduló
2024.10.19.17:00 | Városi Sportcsarnok | Dunaújváros
DKKA - Moyra-Budaörs Handball
Játékvezetők: Fekete Tamás, Hajdu Tamás
További hírek
Az Országos Gyermekbajnokság elődöntőjében a serdülők
2013. feb. 05. #DKKA utánpótlásSzép sikert hozott a Kohász Kézilabda Akadémia számára a múlt heti tatabányai területi döntő, ahonnan második helyezettként jutottak lányaink az országos elődöntőbe.
Heti matek a serdülőknek
2013. feb. 04. #DKKA utánpótlásMint bizonyára közismert, a kézilabda akadémia fiataljai igen jó barátságban vannak a matematikával. Szurkolóinknak viszont szeretnénk segíteni eligazodni a serdülő OSB "E" csoportjának végjátékában, ahol a sorsunk, ahogy mondani szokták: "a saját kezünkben van"...
Vékony kerettel: egy oda, egy ide
2013. feb. 03. #DKKA utánpótlásNagyon bíztunk a szombati BSE elleni "kiruccanás" hármas sikerében, vagyis hogy "tarolással" elhozzuk mind a hat pontot, de egy pici hiányzott. Ugyanakkor az utánpótlásnál ismét többen duplázni kényszerültek, ami majdnem a juniorok győzelmébe került. Szerencsére helyén volt az akadémiás szív, és maradt energia a lábakban az utolsó percekre is.
Győzelem a fővárosban
2013. feb. 02.Az első félidő végén már öt góllal vezetett, s bár a második felvonást elveszítette, végül mégis 28-26-os sikernek örülhetett csapatunk a Budapest SE vendégeként ma este.
Három korosztályban is győzelmi remények
2013. feb. 01.Újabb teljes forduló előtt állnak a Kohász Akadémia együttesei, melyek a Budapest SE vendégeként lépnek pályára szombaton.