„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | DKKA - Moyra-Budaörs Handball
A múlt heti idegenbeli siker után hazai pályán játszunk a K&H női kézilabda liga 6.fordulójában.
Szombaton 17:00-kor a Moyra-Budaörs Handball csapatát fogadjuk a Városi Sportcsarnokban. Gulyás Péter együttese számára a múlt heti siker rendkívüli jelentőséggel bírt, hiszen szezonbeli első pontjainkat egy nagyon jó erőkből álló Fehérvár ellen sikerült megszerezni.
Hétvégén sem lesz kisebb a feladat, hiszen Buday Dániel együttesében több, jelenleg is a válogatott játékos szerepel, összeszokott, kiváló csapat benyomását keltik a jelenlegi szezonban.
Hazai oldalon ismét az lesz a kulcs, hogy a védekezés és a kapusteljesítmény képes lesz-e megállítani a budaörsi támadásokat. Ennek apropójaként igazi csata lehet a kapuban, hiszen a bajnokságban remeklő vendégek kapusa, Vártok Ramóna, valamint az Alba Fehérvár KC ellen 18 védéssel a Hét Csapatába választott hálóőrünk, Gabrijela Bartulovic néz majd farkasszemet egymással.
A héten szokásos ütemben zajlottak nálunk az edzések, videóelemzésekkel, egyéni képzésekkel valamint a különböző támadás-védekezés variációk gyakorlásával készültek a lányok a hétvégi találkozóra.
Kérünk minden szurkolót, hogy minél többen látogassanak ki a találkozóra és bíztassák Sallai Nikiéket, hogy itthon megszerezzük a rendkívül fontos két pontot.
Jegyvásárlásra a mérkőzés előtt a helyszínen lesz lehetőség vásárolni!
Hajrá Kohász!
K&H női kézilabda liga | 6.forduló
2024.10.19.17:00 | Városi Sportcsarnok | Dunaújváros
DKKA - Moyra-Budaörs Handball
Játékvezetők: Fekete Tamás, Hajdu Tamás
További hírek
Szép siker Békéscsabán
2013. jan. 19.Hullámzó mérkőzésen, de nagyon fontos sikert aratott együttesünk a Békéscsaba otthonában. Mátéfi Eszter tanítványai már hat góllal is vezettek az első félidőben, s bár innen még felállt a házigazda, a véghajrát jobban bírtuk, s 26-25-ös győzelemnek örülhettünk.
Heti menetelés az akadémián - győzelmekben bízva
2013. jan. 15.Sűrű program vár ezen a héten is a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia korosztályos csapataira, és örömmel állapíthatjuk meg, hogy az elmúlt hetek teljesítményei alapján jó néhány ponttal kellene gazdagodniuk a tabellán.
Köszönet a társasági adó támogatásért
2013. jan. 14.A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetése, játékosai, munkatársi állománya és szülői közössége büszke arra, hogy sikeres és eredményes gazdasági szervezetek társasági adójuk kedvezményezettjének akadémiánkat választották!
Bravúros pontszerzés
2013. jan. 13.Négygólos hátrányból felállva, s óriásit küzdve sikerült pontot szereznie az Érd elleni találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesének a bajnokság mai játéknapján a sportcsarnokban. Ugyan a véghajrában közel volt a győzelem is, ám ennek az egy pontnak most lehet őszintén örülni.
Háromfrontos küzdelem az Érd ellen
2013. jan. 13.Újabb nehéz feladat vár együttesünkre, mely a bajnokság negyedik helyén álló Érd gárdáját látja vendégül a sportcsarnokban ma este. A több válogatott játékossal felálló vendégek ellen a szép eredmény elérése a cél, ám erre csak egységes játékkal van esély.