„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Beharangozó | DKKA - Szombathelyi KKA | K&H női liga 2.forduló

DKKA felnőtt csapat
2024. szep. 12.
  • Facebook

Hazai pályán javíthatunk pénteken a Szombathelyi KKA ellen.

A múlt heti MTK elleni vereség után Gulyás Péter együttese már az előttük álló feladatokra koncentrál, hiszen fontos mérkőzésen kell jó teljesítményt nyújtaniuk.
A fővárosban az utolsó 15 percet leszámítva fej-fej mellett haladtak a felek, ám ekkor támadásban és védekezésben sem sikerült semmi, míg a hazaiak egy 6-0-ás rohammal gyakorlatilag eldöntötték a találkozót. Fontos lesz, hogy a Szombathely ellen nem lehet ekkora üresjárat, ehhez maximális koncentrációra és a csapat minden játékosára is szükség lesz, a pályán és azon kívül is. Idegenben is rendkívül sokat segített a lányoknak a szurkolás, most, hazai környezetben pedig ez még inkább igaz.
Labdás edzés, videózás és taktikai megbeszélés is szerepelt a programban, egész héten kemény munkával készültek Wéninger Alexáék a pénteki ütközetre, amit már a nyáron felújított parkettán játszanak majd le a lányok.

A Szombathely egy hazai győzelemmel kezdett a bajnokságban, hiszen háromgólos, 39-36-os eredménnyel szerezték meg a két bajnoki pontot a Békéscsaba ellen. Két játékosuk is szerepelt a Hét csapatában, így minden bizonnyal magabiztosan érkeznek a Kohász otthonába.

A Kohász szurkolói csoportjának kérése, hogy lehetőség szerint MINDENKI pirosban érkezzen a csarnokba! Köszönjük!

Hajrá Kohász!


A Kohász szurkolói csoportjának felhívása


K&H női kézilabda liga | 2.forduló | 18:00
Városi Sportcsarnok, Dunaújváros
DKKA - Szombathelyi KKA  


A 2024/-25-ös bajnoki szezonban megújult bérlettel és jeggyel készültünk, így a helyszínen lesz lehetőség megvásárolni a belépőket.

Felnőtt belépőjegy:  2500 HUF
Nyugdíjas/diák belépőjegy: 2000 HUF

Felnőtt szezonbérlet: 27.000 HUF
Nyugdíjas/diák szezonbérlet:
20.000 HUF

Holnap 9:00-15:00 között a Sportcsarnok portájánál, míg 15:00-18:00 között a Sportcsarnok előterében lesz lehetőség jegyeket és bérletet venni!

További hírek

Gólzápor és vereség

Gólzápor és vereség

2022. okt. 12.

Hiába a harmincegy lőtt gól, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin.

Mosonmagyaróvárra látogatunk

Mosonmagyaróvárra látogatunk

2022. okt. 11.

A bajnoki tabellán éppen a mieink mögött álló Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink szerdán este hat órától.

Új érkezőt köszönthetünk

Új érkezőt köszönthetünk

2022. okt. 11.

Farkas Kata személyében egy fiatal, ám rutinnal felvértezett játékos csatlakozik a keretünkhöz.

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

2022. szep. 24.

Rettentően hullámzó játékot, de fontos mérkőzésen kétgólos hazai sikert hozott akadémiánk felnőtt együttesének MTK elleni mérkőzése a sportcsarnokban ma délután.

Újra itthon a Kohász

Újra itthon a Kohász

2022. szep. 23.

Az MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután négy órától

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Kisvárda Master Good SE
Kisvárda
nov. 15.
18:00

DKKA
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok Kisvárda
2025-11-15T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat