„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | DKKA - Szombathelyi KKA | Magyar kupa 3.forduló
Szerdán 18:00-kor a Magyar Kupában bizonyíthatunk
Az idei szezonban a bajnokság 2.fordulójának mérkőzésén már játszottunk a Szombathelyi KKA csapatával, ahol 34-27-re maradt alul Gulyás Péter együttese. Most egy egészen más találkozóra készülhetünk, hiszen azóta alaposan megváltozott pár dolog, köztük az, hogy jelenleg magabiztos győzelmekkel szerezzük pontjainkat a K&H ligában, másrészről pedig érkezett a kapuba Gabrijela Bartulovic és jobbátlövőbe pedig a szerb Jelena Terzic. Velük kiegészülve nagybetűs csapatként győztünk a Fehérvár otthonába, míg hazai pályán 14 góllal vertük Buday Dániel együttesét a Moyra Budaörs Handball-t.
Egy kupameccs mindig más, de hazai pályán, 60 perc alatt bármi megtörténhet.
A jó védekezés és az abból való gyors, kreatív támadások feltétlenül szükségesek lesznek ahhoz, hogy sikerrel vegyék a Kohász fiataljai a következő akadályt, valamint revansot vegyenek a bajnokságban elszenvedett vereségért is. A válogatott szünet alatt is folyamatosan edzettek a lányok és a szakmai vezetés igyekezett minden lehetőséget felvázolni,annak érdekében, hogy a következő körbe jussunk a Magyar Kupában.
Érdemes lesz tehát kilátogatni a Városi Sportcsarnokba holnap, ahol remélhetőleg izgalmas, jó mérkőzést látunk majd.
Női Magyar Kupa | 3.forduló
2024.10.30.18:00 | Városi Sportcsarnok | Dunaújváros
DKKA - Szombathelyi KKA
A mérkőzést élőben közvetítjük a YouTube csatornánkon.
További hírek
Győzni kell a továbbjutásért
2022. nov. 23.DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2022.11.13.
2022. okt. 25. #DKKA utánpótlásGyere el a próbanapunkra és mutasd meg magad Te is!
Szép győzelem a Budaörs ellen
2022. okt. 22.Jó védekezéssel, s egyre javuló támadójátékkal aratott megérdemelt, 26-22-es sikert a Budaörs elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese ma este.
Itthon javíthatunk
2022. okt. 22.A Budaörs elleni hazai összecsapáson kapaszkodna még feljebb a bajnoki tabellán akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.
Dupla győzelem Érden
2022. okt. 21. #DKKA utánpótlásTegnap az U17 és az U19-es első osztályban szereplő csapataink is vendégként léptek pályára.