„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | DKKA - Szombathelyi KKA | Magyar kupa 3.forduló
Szerdán 18:00-kor a Magyar Kupában bizonyíthatunk
Az idei szezonban a bajnokság 2.fordulójának mérkőzésén már játszottunk a Szombathelyi KKA csapatával, ahol 34-27-re maradt alul Gulyás Péter együttese. Most egy egészen más találkozóra készülhetünk, hiszen azóta alaposan megváltozott pár dolog, köztük az, hogy jelenleg magabiztos győzelmekkel szerezzük pontjainkat a K&H ligában, másrészről pedig érkezett a kapuba Gabrijela Bartulovic és jobbátlövőbe pedig a szerb Jelena Terzic. Velük kiegészülve nagybetűs csapatként győztünk a Fehérvár otthonába, míg hazai pályán 14 góllal vertük Buday Dániel együttesét a Moyra Budaörs Handball-t.
Egy kupameccs mindig más, de hazai pályán, 60 perc alatt bármi megtörténhet.
A jó védekezés és az abból való gyors, kreatív támadások feltétlenül szükségesek lesznek ahhoz, hogy sikerrel vegyék a Kohász fiataljai a következő akadályt, valamint revansot vegyenek a bajnokságban elszenvedett vereségért is. A válogatott szünet alatt is folyamatosan edzettek a lányok és a szakmai vezetés igyekezett minden lehetőséget felvázolni,annak érdekében, hogy a következő körbe jussunk a Magyar Kupában.
Érdemes lesz tehát kilátogatni a Városi Sportcsarnokba holnap, ahol remélhetőleg izgalmas, jó mérkőzést látunk majd.
Női Magyar Kupa | 3.forduló
2024.10.30.18:00 | Városi Sportcsarnok | Dunaújváros
DKKA - Szombathelyi KKA
A mérkőzést élőben közvetítjük a YouTube csatornánkon.
További hírek
Könnyes búcsú a bajnoki szezontól és Bulath Anitától
2022. máj. 21.A Kisvárda elleni hazai, egygólos vereséggel zárta le a 2021/2022-es bajnoki szezont csapatunk, mely a mérkőzést követően elbúcsúztatta a pályafutását befejező Bulath Anitát is.
Hazai szezonzáró a Kisvárda ellen
2022. máj. 20.Egyértelműen a győzelem reményében vág neki a Kisvárda elleni szezonzáró bajnokinak akadémiánk felnőtt csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton délután
Együtt marad a csapat!
2022. máj. 16.Örömmel jelentjük be, hogy akadémiánk vezetősége sikeres tárgyalásokat folytatott az elmúlt időben az idei játékoskeret tagjaival.
Farkas Johanna Újvárosban!
2022. máj. 16.Nagyszerű szezonbeli teljesítményével a fiatal irányító komolyan letette a névjegyét a felnőttek között is.
Nem borult a papírforma
2022. máj. 14.Húsz percig remekül tartotta magát együttesünk a Győr otthonában, ám a folytatásban alaposan meggyűlt a bajunk a feljavuló hazai védekezéssel, így az ETO biztos sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.