„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | Moyra-Budaörs Handball - DKKA
Idegenben lépünk pályára a Magyar Kupa 4.fordulójában.
Hosszú idő után ismét tétmérkőzésen bizonyíthatunk, a Budaörs ellen lépünk pályára holnap 18:15-kor, hogy kiharcoljuk a továbbjutást a női Magyar Kupában. A bajnokságban aratott 14 gólos hazai győzelem óta sok idő eltelt, a hazaiak is egyre jobb formába kerültek, fontos lesz, hogy a hosszabb szünet után melyik csapat mutatja majd meg az igazi arcát. Nálunk hasznosan telt ez a pár hét, hiszen a játékosok egy rövidebb pihenő után már napi két edzéssel készülnek az évvégi két találkozóra. Holnap Budaörs a kupában, majd pedig Kisvárdára utazunk 22-én bajnoki találkozóra. Sallai Nikolett sajnálatos sérülése után Török Fannira támadásban és védekezésben is nagy feladat hárul majd. Vácon nem sikerült a bravúr, nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani idegenben ami szükséges lett volna ahhoz, hogy pontokat szerezzünk. A kupameccsek sajátossága, hogy egy mérkőzésen bármi megtörténhet, így a sikeres év első lépcsőfokaként mindenképpen a győzelem megszerzése lehet a kitűzött célunk.
Női Magyar Kupa 4.forduló | 18:15 | Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand, Budaörs
Moyra-Budaörs Handball - DKKA
További hírek
Felemás mérleg a serdülőknél
2017. okt. 09. #DKKA utánpótlásA serdülő bajnokságban simán nyert, a megyei felnőtt pontvadászatban viszont vereséget szenvedett második számú serdülő együttesünk.
Csak döntetlen az MTK ellen
2017. okt. 07.Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva ért el 26-26-os döntetlent az MTK elleni fővárosi mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.
MTK - DKKA beharangozó
2017. okt. 07.A bajnokságban még nyeretlen, de a Magyar Kupában bravúrosan szereplő MTK otthonában folytatná győzelmi sorozatát együttesünk.
Az MTK következik
2017. okt. 06.A bajnokságban még nyeretlen, de a Magyar Kupában bravúrosan szereplő MTK otthonában folytatná győzelmi sorozatát együttesünk.
Hasznos tapasztalatok
2017. okt. 04. #DKKA utánpótlásKét vereséggel zárta U13-as csapatunk az Erima bajnokság második, székesfehérvári fordulóját.
2015-16 EHF Kupagyőztes




