„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Beharangozó | Moyra-Budaörs Handball - DKKA

DKKA felnőtt csapat
2024. dec. 17.
  • Facebook

Idegenben lépünk pályára a Magyar Kupa 4.fordulójában.

Hosszú idő után ismét tétmérkőzésen bizonyíthatunk, a Budaörs ellen lépünk pályára holnap 18:15-kor, hogy kiharcoljuk a továbbjutást a női Magyar Kupában. A bajnokságban aratott 14 gólos hazai győzelem óta sok idő eltelt, a hazaiak is egyre jobb formába kerültek, fontos lesz, hogy a hosszabb szünet után melyik csapat mutatja majd meg az igazi arcát. Nálunk hasznosan telt ez a pár hét, hiszen a játékosok egy rövidebb pihenő után már napi két edzéssel készülnek az évvégi két találkozóra. Holnap Budaörs a kupában, majd pedig Kisvárdára utazunk 22-én bajnoki találkozóra. Sallai Nikolett sajnálatos sérülése után Török Fannira támadásban és védekezésben is nagy feladat hárul majd. Vácon nem sikerült a bravúr, nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani idegenben ami szükséges lett volna ahhoz, hogy pontokat szerezzünk. A kupameccsek sajátossága, hogy egy mérkőzésen bármi megtörténhet, így a sikeres év első lépcsőfokaként mindenképpen a győzelem megszerzése lehet a kitűzött célunk.

Női Magyar Kupa 4.forduló | 18:15 | Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand, Budaörs

Moyra-Budaörs Handball - DKKA 

További hírek

Két ezüstérem az Instroment Kupán!

Két ezüstérem az Instroment Kupán!

2016. szep. 06. #DKKA utánpótlás

Augusztus utolsó hétvégéjén a DKKA junior és ifjúsági csapata az Instroment Kupa utánpótlás tornán vett részt.

II. RKC kupára  látogatott a DKKA junior csapata

II. RKC kupára látogatott a DKKA junior csapata

2016. szep. 06. #DKKA utánpótlás

A felkészülése utolsó állomásán Nagyatádra a II. RKC kupára  látogatott a DKKA junior csapata

Elmarad a hétvégi edzőmeccs

Elmarad a hétvégi edzőmeccs

2016. szep. 06.

Elmarad együttesünk hétvégére tervezett Sesvete csapata elleni edzőmérkőzése.

Felnőtt tornát nyertek a juniorok

Felnőtt tornát nyertek a juniorok

2016. szep. 05. #DKKA utánpótlás

Juniorjaink győzelmélvel ért végert a közelmúltban megrendezett NB I/B-s felnőtt torna a sportcsanrokban.

Vereség a végére is

Vereség a végére is

2016. szep. 04.

Védekezése továbbra sem működött, támadásban is akadtak hibák, így a váciaktól is kikapott csapatunk az Ipress Kupán.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat