„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | Moyra-Budaörs Handball - DKKA
Idegenben lépünk pályára a Magyar Kupa 4.fordulójában.
Hosszú idő után ismét tétmérkőzésen bizonyíthatunk, a Budaörs ellen lépünk pályára holnap 18:15-kor, hogy kiharcoljuk a továbbjutást a női Magyar Kupában. A bajnokságban aratott 14 gólos hazai győzelem óta sok idő eltelt, a hazaiak is egyre jobb formába kerültek, fontos lesz, hogy a hosszabb szünet után melyik csapat mutatja majd meg az igazi arcát. Nálunk hasznosan telt ez a pár hét, hiszen a játékosok egy rövidebb pihenő után már napi két edzéssel készülnek az évvégi két találkozóra. Holnap Budaörs a kupában, majd pedig Kisvárdára utazunk 22-én bajnoki találkozóra. Sallai Nikolett sajnálatos sérülése után Török Fannira támadásban és védekezésben is nagy feladat hárul majd. Vácon nem sikerült a bravúr, nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani idegenben ami szükséges lett volna ahhoz, hogy pontokat szerezzünk. A kupameccsek sajátossága, hogy egy mérkőzésen bármi megtörténhet, így a sikeres év első lépcsőfokaként mindenképpen a győzelem megszerzése lehet a kitűzött célunk.
Női Magyar Kupa 4.forduló | 18:15 | Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand, Budaörs
Moyra-Budaörs Handball - DKKA
További hírek
Kétgólos győzelem a Kohász Kupa döntőjében
2016. aug. 13.Az első félidőben rosszul játszott, hatgólos hátrányban is volt, de a folytatásra feljavult, a véghajrában egyenlített, s végül 27-25-ös sikert aratott a Metzingen elleni mérkőzésen együttesünk, mely nagy küzdelemben nyerte meg az ötödik alkalommal megrendezett Kohász Kupát.
DKKA NB-I/B-s Felkészülési Torna 2016.
2016. aug. 13. #DKKA utánpótlásDKKA NB-I/B-s Felkészülési Torna 2016.
2016. 08. 14.
Döntőt érő siker a Békéscsaba ellen
2016. aug. 12.Nem játszott jól, de nagyot küzdött, s 18-17-re legyőzte a Békéscsabát együttesünk a Kohász Kupa esti mérkőzésén, így holnap a Metzingen ellen játszhatunk a torna első helyéért.
Ötgólos siker a Viborg ellen
2016. aug. 12.Tetszetős, gyakran látványos játékkal múlta felül együttesünk a dán Viborgot a Kohász Kupa nyitómeccsén, ahol jól mutatkoztak be a hazaiak új játékosai.
V. Kohász Kupa 2016 Felkészülési torna
2016. aug. 12.Helyszín:
DUNAÚJVÁROS VÁROSI SPORTCSARNOK
(2400 Dunaújváros, Eszperantó u. 2-4)
Időpont:
2016. 08. 12-13. (péntek- szombat)