„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | Moyra-Budaörs Handball - DKKA
Idegenben lépünk pályára a Magyar Kupa 4.fordulójában.
Hosszú idő után ismét tétmérkőzésen bizonyíthatunk, a Budaörs ellen lépünk pályára holnap 18:15-kor, hogy kiharcoljuk a továbbjutást a női Magyar Kupában. A bajnokságban aratott 14 gólos hazai győzelem óta sok idő eltelt, a hazaiak is egyre jobb formába kerültek, fontos lesz, hogy a hosszabb szünet után melyik csapat mutatja majd meg az igazi arcát. Nálunk hasznosan telt ez a pár hét, hiszen a játékosok egy rövidebb pihenő után már napi két edzéssel készülnek az évvégi két találkozóra. Holnap Budaörs a kupában, majd pedig Kisvárdára utazunk 22-én bajnoki találkozóra. Sallai Nikolett sajnálatos sérülése után Török Fannira támadásban és védekezésben is nagy feladat hárul majd. Vácon nem sikerült a bravúr, nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani idegenben ami szükséges lett volna ahhoz, hogy pontokat szerezzünk. A kupameccsek sajátossága, hogy egy mérkőzésen bármi megtörténhet, így a sikeres év első lépcsőfokaként mindenképpen a győzelem megszerzése lehet a kitűzött célunk.
Női Magyar Kupa 4.forduló | 18:15 | Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand, Budaörs
Moyra-Budaörs Handball - DKKA
További hírek
Távozók és érkezők
2016. már. 21.Kamper Olívia, Triffa Ágnes és Triscsuk Krisztina távozik, Cifra Anita, Csapó Kyra, Hornyák Bernadett, Karnik Szabina és Kudor Kitti viszont a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatánál folytatja pályafutását a következő szezontól.
Ezúttal vereség
2016. már. 21. #DKKA utánpótlásKilencgólos vereséget szenvedett Érden akadémiánk második számú serdülő együttese.
Két siker Gárdonyban
2016. már. 20. #DKKA utánpótlásMindkét hétvégi mérkőzését megnyerte az Erima Gyermekbajnokság utolsó fordulójában akadémiánk U13-as leány együttese.
Háromgólos győzelem a Vác ellen
2016. már. 17.Háromgólos, 33-30-as sikert aratott a Vác elleni felkészülési mérkőzésen együtteüsnk a sportcsarnokban ma délután.
Sima siker a serdülőknél
2016. már. 14. #DKKA utánpótlásKönnyed, tizenhat gólos győzelmet aratott második számú serdülő csapatunk a Százhalombatta elleni bajnoki találkozón.