„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | MTK Budapest - DKKA | K&H női liga 1.forduló
Szombaton 15:00-kor az MTK vendégeként bizonyíthat Gulyás Péter együttese.
Mozgalmas nyár volt csapatunk életében, hiszen új vezetőedzővel, valamint több új játékossal kiegészülve vágunk neki a 2024/25-ös bajnoki pontvadászatnak. A K&H női kézilabda liga 1. fordulójában Szalai Babették ellenfele a jó erőkből álló MTK Budapest lesz idegenben a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban 15:00 órai kezdettel.
A mieink több hete készülnek együtt, előbb itthon játszottak edzőmérkőzéseket, majd Csehországban nagyszerű játékkal verték például a tavalyi német bajnokság harmadik helyezett csapatát a Thüringer HC-t 31-28-ra. Ezután következett a dél-koreai bajnoki címvédő SK Sugar Gliders elleni 39-35-ös vereség hazai pályán, ezután pedig balatonboglári győzelemmel zárták a lányok a felkészülési mérkőzések sorozatát.
"Fontos volt, hogy forgassam a csapatot ezeken a találkozókon, hiszen meg kell találnunk azokat a páros kapcsolatokat, felállásokat, amik fontosak lesznek majd az előttünk álló bajnokság során. Úgy gondolom, hogy a női élvonalban több hasonló képességű csapat van, ahol a napi forma fog majd dönteni. Minden mérkőzésre a legjobb tudásunk szerint készülünk, hazai pályán pedig a szurkolóinkkal kiegészülve nagybetűs csapatként fogunk küzdeni a szezon során. Az első mérkőzés mindig különleges, főleg idegenben, de felkészültünk és egy jó mérkőzést szeretnénk játszani" - zárta gondolatait Gulyás Péter, a DKKA nyáron kinevezett szakvezetője.
A tavalyi szezonhoz képest a játékoskeret átalakult, Horváth Petra távozásával a francia Déborah Kpodar játszik majd balátlövő pozicióban. Emellett az Érd csapatából Kellermann Dóra és Gerháth Kincső értkezett irányító valamint balátlövő pozicióba. Két lengyel játékosunk, Paulina Masna jobbátlövőben, míg Daria Somionka beállóban bizonyíthat majd a piros fehér együttesben.
Az MTK Budapest csapata is edzőmérkőzések sorozatán van túl és készült fel a szombati bajnoki rajtra. Vágó Attila együttese szintén nagyon átalakult a nyáron, így külön kérdése lesz a mérkőzésnek, hogy a frissen igazolt játékosok melyik oldalon tudtak leginkább beilleszkedni.
Hajrá Kohász!
K&H női kézilabda liga | 1.forduló | 15:00
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok (Vasas) Budapest
MTK Budapest - DKKA
További hírek
Harmadszor az MTK ellen
2022. ápr. 02.Megtartaná hibátlan idei mérlegét az MTK ellen akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.
Nagyszerű győzelmet arattak
2022. ápr. 01. #DKKA utánpótlásA leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen.
Minden eredményből jutott
2022. már. 28. #DKKA utánpótlásAkadémiánk több csapata is pályára lépett a hétvégén
Hajrásiker az Érd ellen
2022. már. 26.A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.
Fontos pontokra hajtunk
2022. már. 25.Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.
2015-16 EHF Kupagyőztes




