„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Beharangozó | Vác - DKKA

DKKA felnőtt csapat
2024. nov. 13.
  • Facebook

Idegenbeli rangadóval folytatjuk a bajnokságban.

A múlt heti Békéscsaba elleni hazai győzelem után szinte másnap már megkezdte a felkészülést a soron következő, Vác elleni bajnokira Gulyás Péter együttese. Jelenleg négy hatpontos csapat van a ligában, így a holnapi vendégjáték kulcsfontosságú lehet mindkét fél számára. Nekünk pedig ebben a naptári évben még két idegenbeli mérkőzésünk lesz, hiszen előbb a Magyar Kupa 4.fordulójában Budaörsre látogatunk, majd december 22-én Kivárdán zárjuk le a 2024-es évet. Fontos lesz tehát, hogy az utóbbi időben megszokott stílusban, felszabadultan, egy csapatként menjen ki a Kohász a pályára és szerezzük meg a második győzelmünket vendégként a K&H ligában. Minden esélyünk megvan erre, hiszen hétről-hétre mindenki igyekszik a maximumot nyújtani, akár a padról beszállva is, hiszen a múlt heti forduló legjobb jobbszélsője, Horváth Anna lett, aki hibátlanul, öt lövésből öt gólt szerezve lett a Hét Csapatának tagja az M4 Sport szakértői szerint

Ami a hazaiakat illeti, a Váctól közös megegyezéssel távozott Herbert Gábor vezetőedző, akinek feladatait Horváth Roland vette át és hétvégén már Németországban ő irányotta az együttest. Kiegyensúlyozott, jó csapattal fogunk játszani ám mindenképpen ki kell használnunk azokat a lehetőségeket, amik feltétlen szükségesek lesznek ahhoz, hogy megszerezzük a két bajnoki pontot. Különösen fontos lesz Csíkos Luca semlegesítése, hiszen a góllövőlistán negyedik helyen álló váci játékos nyolc mérkőzésen 53 gólnál tart.


K&H női kézilabda liga | 9.forduló
2024.11.14.18:00 | Városi Sportcsarnok | Vác

Vác - DKKA
A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport YouTube csatornája


 

További hírek

Felkészülési menetrend

Felkészülési menetrend

2019. jún. 24.

Elkészült felnőtt csapatunk nyári felkészülési mérkőzésbeosztása.

 Egy magyar csapat az itthoni nemzetközi bajnokságban

Egy magyar csapat az itthoni nemzetközi bajnokságban

2019. jún. 07.

Évzáró vacsorán értékelték a szezont - A Dunaújvárosi Hírlap beszámolója a szezonzáró eseményről.

Felhívás szurkolóinkhoz!

Felhívás szurkolóinkhoz!

2019. jún. 05.

A DKKA évadnyitó sajtótájékoztatóval egybekötött közönség- és közösségszervező ankétot tart szurkolói számára július 10-én a Campus étteremben

 

Előtérben a hosszú távú koncepció

Előtérben a hosszú távú koncepció

2019. jún. 01.

Ügyvezetőnk, Nyakacska Zsolt, új, három évre szóló megbízási szerződést írt alá.

Évértékelő

Évértékelő

2019. máj. 29.

György László vezetőedző értékelte akadémiánk felnőtt együttesének 2018/2019-es szezonját a D+ TV kamerái előtt.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Kisvárda Master Good SE
Kisvárda
nov. 15.
18:00

DKKA
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok Kisvárda
2025-11-15T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat