„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | Vác - DKKA
Idegenbeli rangadóval folytatjuk a bajnokságban.
A múlt heti Békéscsaba elleni hazai győzelem után szinte másnap már megkezdte a felkészülést a soron következő, Vác elleni bajnokira Gulyás Péter együttese. Jelenleg négy hatpontos csapat van a ligában, így a holnapi vendégjáték kulcsfontosságú lehet mindkét fél számára. Nekünk pedig ebben a naptári évben még két idegenbeli mérkőzésünk lesz, hiszen előbb a Magyar Kupa 4.fordulójában Budaörsre látogatunk, majd december 22-én Kivárdán zárjuk le a 2024-es évet. Fontos lesz tehát, hogy az utóbbi időben megszokott stílusban, felszabadultan, egy csapatként menjen ki a Kohász a pályára és szerezzük meg a második győzelmünket vendégként a K&H ligában. Minden esélyünk megvan erre, hiszen hétről-hétre mindenki igyekszik a maximumot nyújtani, akár a padról beszállva is, hiszen a múlt heti forduló legjobb jobbszélsője, Horváth Anna lett, aki hibátlanul, öt lövésből öt gólt szerezve lett a Hét Csapatának tagja az M4 Sport szakértői szerint
Ami a hazaiakat illeti, a Váctól közös megegyezéssel távozott Herbert Gábor vezetőedző, akinek feladatait Horváth Roland vette át és hétvégén már Németországban ő irányotta az együttest. Kiegyensúlyozott, jó csapattal fogunk játszani ám mindenképpen ki kell használnunk azokat a lehetőségeket, amik feltétlen szükségesek lesznek ahhoz, hogy megszerezzük a két bajnoki pontot. Különösen fontos lesz Csíkos Luca semlegesítése, hiszen a góllövőlistán negyedik helyen álló váci játékos nyolc mérkőzésen 53 gólnál tart.
K&H női kézilabda liga | 9.forduló
2024.11.14.18:00 | Városi Sportcsarnok | Vác
Vác - DKKA
A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport YouTube csatornája
További hírek
Hatvan percig figyelni kell
2015. okt. 27.Szép sikert aratott Zdravko Zovko első tétmeccsén felnőtt csapatunk a bajnokság nyolcadik fordulójában. Együttesünk horvát szakvezetője elégedett volt a Siófok elleni teljesítménnyel, de a jövőben is maximális koncentrációt vár el kézilabdázóitól.
Két hétvégi győzelem
2015. okt. 27. #DKKA utánpótlásA Mohács elleni NB I/B-s mérkőzésen, valamint a Siófok elleni junior összecsapáson is nyerni tudott akadémiánk junior együttese.
Olasz vetélytárs az EHF Kupában
2015. okt. 26.Az olasz Indeco Conversano lesz csapatunk ellenfele az EHF Kupa harmadik fordulójában.
Biztos siker a Siófok ellen
2015. okt. 25.Magabiztos, 28-20-as győzelmet aratott Zdravko Zovko első dunaújvárosi tétmeccsén a Siófok ellen együttesünk. A siker kulcsa ezúttal a jó védekezés volt, melyből mindenki alaposan kivette a részét.
Rangadó előtt
2015. okt. 24.Nehéz csata vár vasárnap délután egy órától csapatunkra, mely a vele azonos pontszámmal álló Siófokot látja vendégül a nyolcadik bajnoki fordulóban.