„ACÉL A SZÍV!”
DKKA-DVSC SCHAEFLLER | mérkőzés előtt
Elteltek az ünnepek és máris visszatérünk a bajnokságba.Következő ellenfelünk a DVSC SHAEFFLER együttese lesz.
A karácsonyi szünet előtt Kisvárdán léptünk pályára ahol többször is biztató játékot mutatott együttesünk, de sajnos a hazaiak védelmét nem tudtuk áttörni. Gulyás Péter a mérkőzés után elmondta, hogy büszke a csapatára és a második félidőben mutatott mentalitásunkból tudunk építkezni a jövőben.
Ennek szellemében kezdtük meg az idei év edzéseit, amin látszott mindenkinek sikerült kicsit pihennie, felkészülnie a tavaszi menetelésre. Fegyelmezett, de mégis jó hangulat uralkodik az öltözőben.
Sallai Niki is gyógyulgat, folyamatosan jár tornázni és kint van a csapattal az edzéseken. Reméljük hamarosan újra a pályán lesz. Rajta kívül más sérültről és betegről nem tudunk, híreinket folyamatosan frissítjük!
Ellenfelünk is méltóképp búcsúztatta az óévet, hazai pályán 42 gólt dobva verte meg a Békéscsabát, így magabiztosan várják a szombati találkozót.
A tabellára tekintve vendégeink 14 ponttal őrzik a 4. helyet, míg együttesünk a 12. helyről várja a találkozót. Minden pont számít, egy esetleges győzelemmel zárkózhatunk a középmezőnyhöz.
2025.01.04. 18.00 óra DKKA-DVSC SCHAEFFLER
A mérkőzést élőben közvetítjük a DKKA TV youtube csatornáján:
További hírek
Hullámzó játékkal is biztos továbbjutás
2023. nov. 14.Jó első félidő után szenvedős második, de összességében magabiztosan jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese a Komárom ellen.
Elvárható a továbbjutás a kupában
2023. nov. 14.Budaörsön, az NB I/B-s Komárom ellen lép pályára a DKKA felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában ma délután öt órától.
Edzőpáros a DKKA élén
2023. nov. 13.Paic Róbert és Virág Roland váltja a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia élén Rapatyi Tamás vezetőedzőt, aki a továbbiakban mentoredzőként segíti a DKKA munkáját.
Ez sem a mi napunk volt
2023. nov. 09.Akadémiánk felnőtt együttese ellen szerezte meg első idei győzelmét az MTK gárdája a bajnokságban.
Pikáns összecsapás várható a fővárosban
2023. nov. 08.Az MTK elleni fővárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese csütörtökön délután öt órától.