„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Döntetlen az első találkozón

DKKA felnőtt csapat
2025. aug. 02.
  • Facebook

Kiélezett csatát vívott egymással a DKKA és a Moyra Budaörs.

Lejátszotta első edzőmérkőzését a DKKA csapata. Több fiatal is bekerült a meccskeretbe, de akadt kimaradó is, Lakatos, Borgyos és Agócs Alexa még a séüléseikből regenerálódnak. A találkozó elején jobbára hetesekből szerzett gólokat a Kohász, Bartulovic védései után pedig rendre a gyors visszatámadást következett.Az első 10. percben domináltunk, de aztán elég volt egy perc és a Budaörs egyenlített, de jött két jó villanás és megint kettővel mentek lányaink. Szinte folyamatosan ismétlődött a játék kép,így a szünetre 17-17-es döntetlennel mentek pihenni a lányok.

A második félidőt jobban kezdte a vendég Budaörs.18-21-re léptek el, ekkor Zubai Gábor időt kért. Csereként érkezett a kapuba Győri Alexa is hazai oldalon, azonban a sok technikai hiba és pontatlanság támadásban azt eredményezte, hogy 19-24 volt az állás a 40. percre. Győri egy támadáson belül két bravúrral mutatta meg magát, támadásban pedig kettőt faragott a hátrányából, sőt Kelly találatával egyenlítettünk. Az utolsó tíz percre 27-27-el fordultak a csapatok.Az 54. percben Popovic megtörte a kisebb gólcsendet, ami mindkét oldalon beindította a gólgyártást újra. Egy gólos vezetésnél Győri sokadik védése után a kilőtt passz megfelelő volt Horváthnak, aki góllal zárta az akciót. Nem hagyta a Budaörs annyiban, és egyenlítettek, de a Győri-Horváth páros megmozdulásai után az utolsó percre a Kohász fordulhatott előnnyel, 32-31. Eladott labda után ismét kapusunk bravúrját ünnepelte a csapat, de Schneider öt másodperccel a vége előtt döntetlenre hozta a meccset.

További hírek

Hazai pályán kezdjük a szezont

Hazai pályán kezdjük a szezont

2022. júl. 05.

Ma délelőtt elkészült az NB I sorsolása a 2022/2023-as bajnoki szezonra, így a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata számára is ismertté váltak az aktuális fordulók ellenfelei.

Játék határok nélkül

Játék határok nélkül

2022. jún. 14. #DKKA utánpótlás

A DKKA akadémistáival felálló Rudasosok megnyerték a dunaszerdahelyi felkészülési tornát.

Wéninger Alexa kölcsönben folytatja

Wéninger Alexa kölcsönben folytatja

2022. jún. 14.

A szezonban kiváló teljesítményt nyújtó hálóőrünk a frissen feljutott bajnoki riválisnál tölti a 2022/23-as szezont.

Horváth Petra is Dunaújvárosban folytatja

Horváth Petra is Dunaújvárosban folytatja

2022. jún. 10.

A gólerős átlövő a Szombathely mezét cseréli akadémiánk felnőtt együttesének szerelésére a 2022/2023-as szezonban.

Szerb jobbátlövőt igazoltunk

Szerb jobbátlövőt igazoltunk

2022. jún. 07.

A korábban Kisvárdán szereplő Ana Tomkovic is csatlakozik akadémiánk felnőtt együtteséhez a 2022/2023-as szezonra.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat