„ACÉL A SZÍV!”
Ezúttal idegenben lépünk pályára | Szombathelyi KKA -Dunaújvárosi Kohász KA
A K&H női kézilabda liga 2024/2025-ös szezonjának 15. fordulójában a Szombathelyi KKA hazai pályán fogadja a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatát.
Csapatunk legutóbb hatalmas akarattal és elszántsággal megtörte a jeget, és hazai pályán 36-30-ra verte az MTK-t, ezzel elkerülve a kieső zónát.
A mérkőzés után Gulyás Péter és Bulath Anita elmondta, hogy nagyon büszkék a csapatra, mert fantasztikus dolgokat műveltek a lányok az elmúlt két hétben.
Azonban a munkának folytatódnia kell, és ennek megfelelően kemény, lendületes edzésekkel telt a hét. Sérültjeink is lassan visszatérnek, és újra rendelkezésre állnak.
A csapategység jó, reméljük, hogy idegenben is megszerezzük a 2 pontot, és megyünk tovább az úton felfelé.
A 15 ponttal az 5. helyen álló SZKKA az elmúlt fordulóban az utolsó másodpercben veszített pontot Békéscsabán. A vasiak azonban így is az élboly mögött állnak. Erős támadójátékot mutató csapat ,de mint Horváth Anna nyilatkozta a beharangozóba, kemény védekezéssel megállíthatjuk őket. Ősszel a vendéglátók 34-27-re győztek Dunaújvárosban, így van miért visszavágnunk!
Élő eredménykövetés:
https://livescore.mksz.hu/32021277325/esemenyek?_gl=1%2a1y7v28x%2a_ga%2a...
További hírek
Kemény meccs vár a Kohászra
2024. ápr. 25. #DKKA felnőtt csapatA dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.
Biztos győzelem a Békéscsaba ellen
2024. ápr. 20. #DKKA felnőtt csapatSzinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.
Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát
2024. ápr. 19. #DKKA felnőtt csapatA kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.
Remek hajrával parádés siker
2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapatÖtgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.
Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász
2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapatMindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.