„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Fegyelem, figyelem, alázat!

DKKA felnőtt csapat
2025. jún. 22.
  • Facebook

 

Legyünk fegyelmezettek mind a pályán és azon kívül, hogy tudjunk figyelni a feladatainkra. Legyünk alázatosak a klubunk és a sportágunk iránt is egyaránt!

Zubai Gábor a DKKA új vezetőedzője! 

„Csapatérdek előtérbe helyezése az énközpontussággal szemben, ezáltal az egymásra utaltság a pályán és azon kívül.” – kezdte Zubai Gábor az interjúnkat, mikor arról kérdeztük, hogy számára mik a legfontosabbak és mi az ő szemlélete a pályán. 

„Mindenképpen fontos számomra, hogy a játékos, az edző, a vezető és a szurkolók is kiegyensúlyozott viszonyban legyenek egymással. Véleményem szerint Dunaújváros mindig egy munkás város volt, s mi ezt szeretnénk a pályán is mutatni. Ezekből biztosan nem engedek!”

Szó esett a nyári tervekről is. 

„A felkészülés során kilenc edzőmérkőzés lesz a tervek szerint, éppen ezért nagy kerettel vágunk neki: a fiatalabb játékosok is kapnak feladatokat és lehetőséget, hogy fokozatosan betudjuk építeni őket a jövőben. Célunk, hogy mindenen játékos, mind egyénileg és csapat szinten is tudjon fejlődni.” Dunaújváros, mindenekfölött!

Új vezetőedzőnk arról is beszélt nekünk, mit jelent neki ez a város, s ez a klub. 

„Azt gondolom minden adott ahhoz, hogy egy fiatalos, határozott, lendületes kézilabdát játszva, tudjunk szép pillanatokat okozni Dunaújvárosnak és a kézilabda barátoknak! Megtiszteltetés, hogy egy ilyen tradíciókkal rendelkező klub edzője lehetek és minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy sikeres szezon elé nézzünk. De ami a legfontosabb, hogy mi akkor tudunk érvényesülni, ha közösségben gondolkodunk. Ez az alapja annak, hogy a lehetőségeinkből a legjobbakat tudjuk ki hozni. Ma már vezetőedzői szemmel nézve megpróbáljuk meghálálni azt a városvezetésnek, klubvezetőinknek és szponzorainknak, hogy még Dunaújvárosban van lehetőség első osztályú kézilabdára, miközben sok volt kézilabda fellegvár esik szét darabjaira.”

További hírek

Az utánpótlásra alapozva!

Az utánpótlásra alapozva!

2018. aug. 09.

A közelmúltban változás történt a női kézilabdacsapatot és az akadémiát működtető cég, a DKKA Kft. vezetésében. Szemenyei Istvánt Nyakacska Zsolt váltotta az ügyvezető igazgatói pozícióban, aki korábban az egyik legsikeresebb időszakában már vezette a dunaújvárosi női kézilabdát. Talán éppen ezért vetődik fel sokunkban a kérdés: vajon újra a Bajnokok Ligája (BL)-szereplés a cél?

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

2018. aug. 08.

Végig vezetett, de csak egygólos, 24-23-as sikert aratott felnőtt együttesünk a svájci LK Zug elleni felkészülési mérkőzésen.

Jár a dicséret mindenkinek!

Jár a dicséret mindenkinek!

2018. aug. 06.

Kemény, de eredményes dániai edzőtáborozáson van túl felnőtt együttesünk.

Címvédés Viborgban

Címvédés Viborgban

2018. aug. 03.

Hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a viborgi Generation Handball elnevezésű nemzetközi utánpótlás torna U19-es versengését akadémiánk II-es számú együttese.

Győzelemmel zártuk az edzőtábort

Győzelemmel zártuk az edzőtábort

2018. aug. 03.

Kétgólos, 23-21-es sikert aratott a Viborg elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
okt. 01.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-10-01T18:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat