„ACÉL A SZÍV!”
Fegyelem, figyelem, alázat!
Legyünk fegyelmezettek mind a pályán és azon kívül, hogy tudjunk figyelni a feladatainkra. Legyünk alázatosak a klubunk és a sportágunk iránt is egyaránt!
Zubai Gábor a DKKA új vezetőedzője!
„Csapatérdek előtérbe helyezése az énközpontussággal szemben, ezáltal az egymásra utaltság a pályán és azon kívül.” – kezdte Zubai Gábor az interjúnkat, mikor arról kérdeztük, hogy számára mik a legfontosabbak és mi az ő szemlélete a pályán.
„Mindenképpen fontos számomra, hogy a játékos, az edző, a vezető és a szurkolók is kiegyensúlyozott viszonyban legyenek egymással. Véleményem szerint Dunaújváros mindig egy munkás város volt, s mi ezt szeretnénk a pályán is mutatni. Ezekből biztosan nem engedek!”
Szó esett a nyári tervekről is.
„A felkészülés során kilenc edzőmérkőzés lesz a tervek szerint, éppen ezért nagy kerettel vágunk neki: a fiatalabb játékosok is kapnak feladatokat és lehetőséget, hogy fokozatosan betudjuk építeni őket a jövőben. Célunk, hogy mindenen játékos, mind egyénileg és csapat szinten is tudjon fejlődni.” Dunaújváros, mindenekfölött!
Új vezetőedzőnk arról is beszélt nekünk, mit jelent neki ez a város, s ez a klub.
„Azt gondolom minden adott ahhoz, hogy egy fiatalos, határozott, lendületes kézilabdát játszva, tudjunk szép pillanatokat okozni Dunaújvárosnak és a kézilabda barátoknak! Megtiszteltetés, hogy egy ilyen tradíciókkal rendelkező klub edzője lehetek és minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy sikeres szezon elé nézzünk. De ami a legfontosabb, hogy mi akkor tudunk érvényesülni, ha közösségben gondolkodunk. Ez az alapja annak, hogy a lehetőségeinkből a legjobbakat tudjuk ki hozni. Ma már vezetőedzői szemmel nézve megpróbáljuk meghálálni azt a városvezetésnek, klubvezetőinknek és szponzorainknak, hogy még Dunaújvárosban van lehetőség első osztályú kézilabdára, miközben sok volt kézilabda fellegvár esik szét darabjaira.”
További hírek
NB II-es bajnok az ificsapat!
2018. ápr. 17. #DKKA utánpótlásLegnagyobb riválisának otthonában aratott négygólos győzelmet, s ezzel matematikailag bebiztosította első helyét az NB II-es felnőtt pontvadászatban akadémiánk U21-es csapata.
Felemás vasárnap
2018. ápr. 17. #DKKA utánpótlásHárom győzelemmel és három vereséggel zárták U11-es csapataink a korosztályos bajnokság vasárnapi fordulóját.
Vereség nagy csatában!
2018. ápr. 14.A hajráig nyílt volt a rangadó, ám végül egygólos, 28-27-es vereséget szenvedett felnőtt együttesünk az Érd otthonában.
Teher nélkül
2018. ápr. 13.A tabella harmadik helyén álló Érd otthonába látogat akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Udvariatlan vendégek
2018. ápr. 07.Elrontotta a hazaiak ünnepét együttesünk, mely két ponttal távozott az újonnan átadott siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokból.