„ACÉL A SZÍV!”
Folytatódik a bajnokság, a Győr együttese látogat hozzánk
A K&H női kézilabda liga 16. fordulójában február 19-én, szerdán 18 órától hazai pályán fogadjuk a Győri Audi ETO KC-t a Városi Sportcsarnokban.
Csapatunk jelenleg a tabella 11. helyén áll, míg a Győr a második, és bár a tabella helyezések alapján nem mi vagyunk az esélyesek, a folyamatosan javuló játékunkon tudunk még csiszolni, ezzel megadva a lehetőséget egy nyitott, jó mérkőzésre. A győriek a mérkőzés előtt honlapjukon arról számoltak be, hogy lehetőséget adnak fiatalabb játékosoknak és a visszatérőknek is, de semmiképp sem becsülnek le minket az elmúlt mérkőzéseink láttán. Ami minket illet, a héten minden edzésen látszott az akarat, a javulás. Sallai Niki folyamatosan épül fel, valamint Borgyos Pannát megműtötték, ezúton is jobbulást és gyors felépülést kívánunk neki! Rajtuk kívül Gabrijela Bartulovic is kisebb sérüléssel küzd, így várhatóan a kapuba az Oguntoye-Wéninger páros száll szembe a győri támadásokkal.
A DKKA legutóbbi mérkőzésén 31–31-es döntetlent játszott a Szombathelyi KKA csapatával, míg a Győri Audi ETO KC 32–19-re győzött a német HB Ludwigsburg ellen.
A cél tehát nem más, mint meglepetést okozni a Győrnek!
A találkozót Kiu Gábor és Kiu Tamás vezetik.
A mérkőzést élőben közvetíti a DKKA TV YouTube csatornája!
További hírek
Biztosított feltételek az utánpótlásnál!
2019. aug. 26. #DKKA utánpótlásIzgalmas szezon elé néznek akadémiánk utánpótlás együttesei, melyek kiváló körülmények között vághatnak neki a 2019/2020-as idénynek.
Szép eredmények a NEKA-kupáról
2019. aug. 25. #DKKA utánpótlásKét csapattal vett részt a balatonboglári tornán a DKKA együttese. Egy ezüst és egy bronzéremmel térhettek haza a lányok.
Visszavágott a Szombathely
2019. aug. 22.Egygólos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Szombathelyen a nyár utolsó felkészülési mérkőzésén.
Hamarosan indul a bérletek értékesítése
2019. aug. 22.Várhatóan jövő hét végén indul a szezon bérletek értékesítése.
Szombathelyre utazunk
2019. aug. 21.A nyár utolsó felkészülési meccsén lép pályára a DKKA felnőtt együttese.
2015-16 EHF Kupagyőztes




