„ACÉL A SZÍV!”
Fontos pontokért harcol a DKKA – rangadó a Vác ellen!
Nincs könnyű helyzetben együttesünk, akik a múltheti vereség miatt létfontosságú mérkőzéseket játszik a bajnokság hátralevő részében.
Szombat késő délután komoly erőpróba vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiára, hiszen a tabellán előkelő helyen álló Váci NKSE látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. A találkozó mindkét csapat számára kulcsfontosságú lehet a szezon hajrájában, így izgalmakban garantáltan nem lesz hiány.
A DKKA számára minden pont életbevágó, hiszen a kieső zóna előtt kialakult szoros versenyfutásban akár egy győzelem is sokat lendíthet a pozíciónkon. Csapatunk az elmúlt fordulókban harcos, küzdős játékot mutatott,de a végjátékra rendre megtört valami, és bár emiatt a pontszerzés elmaradt, a fejlődés és az elszántság mindenképp biztató a szurkolók számára.
A Vác ezzel szemben idén stabil teljesítményt nyújt, tartják az ötödik poziciót. Gyors támadójátékuk és szervezett védekezésük komoly kihívás elé állíthatja a lányainkat, ám hazai pályán bármi megtörténhet – különösen, ha a lelátón is erős a támogatás. A mérkőzés várhatóan szoros küzdelmet hoz, ahol a pillanatnyi forma, a koncentráció, és a közönség támogatása is döntő lehet.Egész héten fegyelmezetten készültünk a találkozóra, és eltökélt céljunk, hogy otthon tartsuk a két pontot !
További hírek
Új korszak kezdődik! Hosszú idő után ismét Dunaújvárosban játszik a DKKA!
2020. okt. 04.2020. október 9. 16:00 DKKA - MTK
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!
2020. okt. 02.44 éves lenne ma! A magyar válogatott és a Dunaferr női kézilabda-csapatának világhírű beállósa 28 évesen, 2005. január 19-én vesztette életét autóbalesetben. KULCSÁR ANITA éppen edzésre tartott Dunaújvárosba, amikor autója megcsúszott és fának csapódott, majd kigyulladt.
Zumba dobta fel a hangulatot
2020. okt. 01.A válogatott-összetartás miatt szünet van a női kézilabda-bajnokságban, így most több lehetőség van azokat a dolgokat gyakorolni, amiket a sűrű versenynaptár miatt a meccsek között nem nagyon lehet. A csütörtök reggeli tréning egészen különleges volt.
Meglepetésre készültünk, közel voltunk hozzá!
2020. szep. 24.Újabb fejezet a "Rácalmási-csaták" sorozatból. Most nem sikerült győzni és a meccs képe alapján a döntetlen lett volna az igazságos eredmény. A csapat viszont akkorát alkotott, hogy a jövőre nézve nagyon pozitív a kép.
Bulath Anita más szerepkörben
2020. szep. 22.Szerdán, szeptember 23-án 18 órától a DKKA zárt kapus mérkőzésen fogadja a Debrecent Rácalmáson. A felkészülésben nagy segítséget nyújtott a sérült Bulath Anita, aki nagyon jól ismeri az ellenfelet.