„ACÉL A SZÍV!”
Fontos pontot szereztünk
Hatalmas küzdelemben ért el 18-18-as döntetlent a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.
Nehéz ellenfél, a szezont nem a legjobban kezdő, de ettől még remek erőkből álló Mosonmagyaróvár várt kézilabda csapatunkra a bajnokság hetedik fordulójában szombaton este.
A mérkőzést a vendégek kezdték valamivel jobban, 2-0-ra megléptek, majd Agócs találatára is válaszoltak a 8. percben. A sportcsarnokba kilátogató drukkerek nem láthattak túl sok gólt ebben az időszakban, küzdelmet azonban annál inkább, mert mindkét csapat nagyon határozottan védekezett, s a mieink bánatára a vendégek világbajnok hálóőre, Barbara Arenhart is remekelt. A 16. percben Paróczy gólja után először vezetett a DKKA, majd Wéninger védései, valamint Rosa és Román Dorina találatai után már 6-4-es hazai fórt mutatott az eredményjelző.A két gárda közti egy-kétgólos különbség folyamatos volt, s ezúttal a hajrát is jól bírta együttesünk, mely a szünetig meg is tartott előnyét, így a pihenőre 12-9-es Kohász-előnnyel vonultunk.
A második félidőben sem finomkodtak egymással a játékosok, minden egyes gólért óriási csatát vívtak a csapatok. Szűk 20 perccel a vége előtt minimálisra csökkentette hátrányát a Mosonmagyaróvár, de Paróczy és Román újabb góljai után megint hárommal álltunk jobban. A tét láthatóan megrázta ellenfelünket, Arenhart továbbra is remekelt a vendégek kapuja előtt, a köetkező kilenc percben mindössze egyetlen gólt tudtunk dobni. Ugyan Wéninger is bemutatott több szép védést, de sajnos a sok kihagyott ziccer megbosszulta magát és öt perccel a lefújás előtt kezdődhetett minden elölről.
Az 57. percben már a Mosonmagyaróvár vezetett, míg a mieink továbbra sem találták az utat a vendégek kapujához. Szerencsére védekezésben óriási erőket mozgósítottunk., nem engedtük két góllal ellépni ellenfelüket, így fél perccel a meccs vége előtt ismét az egyenlítésért támadhattak. Zubai Gábor időkérése után Rosa pókhálózta ki bal felsőt, majd a vendégek utolsó támadását is sikerült kivédekezni, így a küzdelmes összecsapás végül 18-18-as döntetlennel ért véget.
DKKA – Motherson Mosonmagyaróvári KC 18-18 (12-9)
DKKA: Wéninger – Horváth A. 1, Agócs 2, Kellermann, Gajdos, Rosa 3, Török 1. Csere: Győri B. (kapus), Lakatos P., Paróczy 3, Román 6, Terzics 2, Kerekes. Vezetőedző: Zubai Gábor.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–2. 16. p.: 4–3. 27. p.: 10–7. 36. p.: 13–12. 44. p.: 15–12. 57. p.: 17–18. Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Hétméteresek: 6/4, ill. 2/2
Mestermérleg :
Zubai Gábor: – Szeretném megköszönni a játékosoknak ezt a mérkőzést, valamint azoknak az embereknek, akik hittek bennünk, akik hisznek, és talán a jövőben is így tesznek majd.
Dragan Adzsics: – Egyedül Barbara Arenhart teljesítményével vagyok elégedett. Néhány játékosunk hiányzott, de így kellett megoldanunk a mai mérkőzést. Sajnos sok hibát követtünk el.
További hírek
Új korszak kezdődik! Hosszú idő után ismét Dunaújvárosban játszik a DKKA!
2020. okt. 04.2020. október 9. 16:00 DKKA - MTK
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!
2020. okt. 02.44 éves lenne ma! A magyar válogatott és a Dunaferr női kézilabda-csapatának világhírű beállósa 28 évesen, 2005. január 19-én vesztette életét autóbalesetben. KULCSÁR ANITA éppen edzésre tartott Dunaújvárosba, amikor autója megcsúszott és fának csapódott, majd kigyulladt.
Zumba dobta fel a hangulatot
2020. okt. 01.A válogatott-összetartás miatt szünet van a női kézilabda-bajnokságban, így most több lehetőség van azokat a dolgokat gyakorolni, amiket a sűrű versenynaptár miatt a meccsek között nem nagyon lehet. A csütörtök reggeli tréning egészen különleges volt.
Meglepetésre készültünk, közel voltunk hozzá!
2020. szep. 24.Újabb fejezet a "Rácalmási-csaták" sorozatból. Most nem sikerült győzni és a meccs képe alapján a döntetlen lett volna az igazságos eredmény. A csapat viszont akkorát alkotott, hogy a jövőre nézve nagyon pozitív a kép.
Bulath Anita más szerepkörben
2020. szep. 22.Szerdán, szeptember 23-án 18 órától a DKKA zárt kapus mérkőzésen fogadja a Debrecent Rácalmáson. A felkészülésben nagy segítséget nyújtott a sérült Bulath Anita, aki nagyon jól ismeri az ellenfelet.
2015-16 EHF Kupagyőztes




