„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Fordulatos meccsen a hazaiaké a 2 pont.

K&H női kézilabda liga
2025. jan. 12.
  • Facebook

Hiába vezetett négy góllal is a második félidő elején, végül egygólos vereséget szenvedett a Vasas otthonában lejátszott bajnokin együttesünk.

 

A tabellán kilencedik, a mieinket három ponttal megelőző Vasas otthonában folytatta a bajnokság küzdelmeit a együttesünk. A győzelem kiemelten fontos lett volna ahhoz, hogy elkerüljünk a kieső zónából, ám ez egyáltalán nem ígérkezett könnyű feladatnak.

A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, de két gyors góljukra válaszolni tudtunk, majd sorozatban négy szerzett találatnak örülhettünk, s a 9. percben 5-3-ra már mi vezettünk. Nem sokáig sajnos, mert a Vasas is hozott egy 3-0-s etapot, s bár lányaink többször is egalizálni tudtak, rendre a fővárosiaknál volt az előny az első felvonás hajrájáig. A nagy iramú, gólokban gazdag mérkőzésen Luchies révén kerültünk újra előnybe, majd remekül hajrázva növeltük tovább a vezetését, s a szünetre már 18-15-ös fórral vonultunk.

A második játékrész elején úgy tűnt, ott folytatják kézilabdázóink, ahol abbahagyták, mert Agócs és Kellermann góljai után már 20-16-ra vezettek, ám elég volt egy háromperces rövidzárlat, s kezdődhetett minden elölről (20-20). A folytatás változatos játékot hozott, melyben hol a hazaiak, hol a mieink kerültek előnybe, de 27-28 után megint produkált a Vasas egy 3-0-s etapot, s az 52. percben már kettővel ment a házigazda (30-28).

A véghajrában kétszer is sikerült feljönnie egyre kézilabdázóinknak, de hiába volt előttük a lehetőség többször is az egyenlítésre, rendre jött egy technikai hiba, vagy egy rossz lövés. Húsz másodperccel a meccs vége előtt még időt kért Gulyás Péter, de lövésig sem tudott eljutni a Kohász, így a Vasas végül 31-30-as győzelemmel jött fel a tabella hatodik helyére, míg a mieink maradtak az utolsó előtt, már kieső helyen.

 

Az eredmény alakulása. 9. perc: 3–5. 14. p.: 8–6. 22. p.: 12–12. 36. p.: 20–20. 38. p.: 22–21. 44. p.: 25–26. 53. p.: 30–28
Kiállítások: 8, ill. 12 perc

ÉRTÉKELÉS:

Konkoly Csaba: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. A Dunaújváros sokkal jobb, mint amit a helyezése mutat. Csapatom kompenzálni tudta a hibákat, de fordítva is végződhetett volna a találkozó, a csapatteljesítményünk mutatja, óriási potenciál van a gárdában.

Gulyás Péter: – Kiélezett mérkőzést nyert meg a Vasas, a döntetlen benne volt a játékban, de sokkal nagyobb veszteség Gerháth Kincső sérülése, innen is jobbulást kívánunk neki.

sajtó tájékoztató : https://fb.watch/x3q5Qp4JbA/

 

 

 

További hírek

Látogatás a listavezetőnél

Látogatás a listavezetőnél

2017. dec. 29.

Az idei szezonban még hibátlan Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton délután három órától akadémiánk felnőtt csapata.

Diákolimpiai siker!

Diákolimpiai siker!

2017. dec. 22. #DKKA utánpótlás

A héten került megrendezésre a kézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport országos elődöntője Kiskunhalason, ahol Akadémiánk növendékei is részt vettek a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumot képviselve.

Győzelem áldozattal

Győzelem áldozattal

2017. dec. 21.

Kétgólos, 27-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt csapata az MTK elleni felkészülési találkozón, melyen Bouti Fruzsina súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

Más hozzáállás, de újabb siker

Más hozzáállás, de újabb siker

2017. dec. 06.

Négygólos, 32-28-as győzelmet aratott együttesünk ma délután a Vasas ellen.

Sima győzelem délelőtt

Sima győzelem délelőtt

2017. dec. 06.

Magabiztos, 35-23-as sikert ért el akadémiánk felnőtt csapata a Vasas elleni felkészülési találkozón.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat