„ACÉL A SZÍV!”
Hazai siker az első találkozón
Sok hiba, nagy küzdelem – vereséggel indítottuk a szezont a Vasas otthonában
Nagyot küzdött, de túl sok hibát vétett felnőtt csapatunk a szezon első bajnokiján, így a Vasas otthonában végül a hazaiak örülhettek a győzelemnek. A mérkőzés remekül indult számunkra: rögtön az első támadásból megszereztük a vezetést, ám ennek nem örülhettünk sokáig, mivel a Vasas gyorsan fordítani tudott. Bár csapatunk még kétszer is visszavette a vezetést, 4–5 után ismét a hazaiak percei következtek. A játékrész közepére előbb két-, majd háromgólos előnyt építettek ki. Mindkét oldalon sok volt a hiba, de a mieink kapcsoltak előbb: Rosa, Román és Paróczy duplájával egy 4–0-s sorozatot produkáltunk, amivel újra megszereztük a vezetést, és a félidőre meg is tartottuk a minimális előnyt.
A második félidő sajnos nem indult ilyen jól: a Vasas egy 4–1-es rohammal átvette az irányítást, és a 37. percig tartotta is egy-kétgólos vezetését. Támadójátékunk akadozott, különösen a helyzetkihasználásunk hagyott kívánnivalót maga után. Zubai Gábor időkérése sem hozott áttörést, sőt – miután a hazaiak háromszor is eredményesek voltak a védekezésünk ellen –, már ötgólos hátrányból kellett volna visszazárkóznunk.
A gólcsendet Kellermann törte meg, és bár többször is sikerült három gólra csökkenteni a különbséget, amikor igazán közel kerülhettünk volna, rendre becsúszott egy-egy hiba vagy rossz befejezés. Az utolsó nyolc percnek 24–20-as Vasas-vezetésről vágtak neki a csapatok. Kellermann duplája után ismét esély nyílt a fordításra, a 57. percben már csak egy góllal vezetett a Vasas. Lányaink óriási hajrát indítottak, Kellermann újabb két találata után egyetlen gólra olvadt a különbség, ám a tavaly még Dunaújvárosban játszó Arany kilenc másodperccel a lefújás előtt végleg eldöntötte a mérkőzést.
Vasas SC–Dunaújvárosi Kohász KA 27–25 (11–12)
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok, 300 néző. V: Kiu G., Kiu T.
VASAS: VÁRTOK R. – ARANY 4, Sápi 2, KEKEZOVICS 5, Szilovics 3, TÓTH NIKOLETT 5, Oláh K. 1 (1). Csere: Tóth Nikolett (kapus), Dombi K. 2, Nagy N. 2 (1), Mihály P. 1, Varjas 1, Csire 1 (1). Edző: Konkoly Csaba
DKKA: BARTULOVIC – Andróczki, Agócs 2, Luchies 1 (1), PARÓCZY 4, KELLERMANN 9 (5), Fehér L. 2. Csere: Wéninger (kapus), Lakatos P., ROMÁN 3 (1), DE ABREU 4 (1), Terzics, Horváth A. Edző: Zubai Gábor
Az eredmény alakulása. 9. perc: 4–4. 17. p.: 9–6. 28. p.: 10–11. 31. p.: 13–12. 44. p.: 20–15. Kiállítások: 8, ill. 6 perc. Hétméteresek: 5/3, ill. 10/8
MESTERMÉRLEG
Konkoly Csaba: – Megtapasztalta a csapat, hogy milyen, ha két jó kapus áll mögötte, akik megadják a lehetőséget a támadásokhoz is. Köszönöm a születésnapi ajándékot, fontos a hazai mérkőzéseken a hasonló hozzáállás.
Zubai Gábor: – Küzdelmes mérkőzés volt, mindkét oldalon gyenge helyzetkihasználással, ami viszont dicséri a kapusokat. A Vasas hazai pályán jó játékerőt képvisel, nehéz lesz itt az ellenfeleknek győzni.
További hírek
Támadásban nem ment a Kohásznak
2023. feb. 18.Sajnos nem tudta megtörni rossz sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a kétgólos, 22-20-as vereséget szenvedett az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.
Itthon javíthatnak akadémistáink
2023. feb. 17.Az Alba FKC elleni megyei rangadóval folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Debreceni továbbjutás a kupában
2023. feb. 15.Negyed óráig tudta tartani a lépést a házigazda DVSC gárdájával akadémiánk felnőtt csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában.
Kupacsata előtt az akadémisták
2023. feb. 14.Debrecenben, a Magyar Kupa negyedik fordulójában lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.
Kár az első félidőért
2023. feb. 11.Komoly hátrányba került az első félidőben, így hiába hajrázott nagyot, végül vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán.