„ACÉL A SZÍV!”
HENGERELT A KOHÁSZ! | DKKA- AFKC 37-29
Kiváló védekezés, parádés kapusteljesítmény. A Dunaújvarosi Kohász esélyt sem adott az Alba Fehérvárnak!
Wéninger parádésan kezdett a kapuban, aminek köszönhetően a 6. percben 4-1-re vezettünk. Látszott, nagy harci kedvvel álltunk bele a meccsbe. Azonban ekkor kicsit megrázta magát a Fehérvár, és apróbb hibáinkat kihasználva letámadásokkal a 13.percre kiegyenlítettek. Gulyás Péter belenyúlt a játékosokba és cserélt, melynek köszönhetően visszavettük a vezetést Szalai és Petika révén, de a vendég együttes végig a nyakunkon volt. Próbálták gyorsítani a játékot, de a csapategységünk nagyon jól működött, és ennek köszönhetően 15-14-es állással vonultunk szünetre.
A második félidő elején rögtön kiegyenlített a Fehérvár, de a továbbiakban Wéninger bravúrjaival és a pontos támadásoknak köszönhetően a 40.percben már 20-15-re vezettünk. Látszott, ezen a mérkőzésen minden működik, amit eddig gyakoroltunk. A 42. percben 27-20-as állásnál a kapusoké volt a főszerep, melyet a túloldalon Pavlovic, nálunk pedig Török Fanni tört meg. Az 53. percben 31-25-nél időt kértek a vendégek, hátha még ki tudnak találni valamit. Védekezésben Kellermann emberfogást kapott, illetve a többiek is egyre feljebb léptek, az üres területbe belépve viszont Popovicot találta meg többször a labda, így 33-26-al fordultunk az utolsó 5 percre. Okosan, türelmesen játszva lepörgettük a hátralévő időt, a végén önfeledten ünnepelhettük a megérdemelt győzelmet.
Wéninger Alexa kapujára 44 lövés zúdult a mérkőzésen, de ebből 17-et megfogott, ami 39 százalékos pazar teljesítményt jelent. Ezzel döntő érdemeket szerzett csapata győzelmében, amiből Kellermann Dóra hét, a hibátlanul célzó horvát Elena Popovic hat góllal vette ki a részét.
MESTERMÉRLEG
Gulyás Péter: – A héten a védekezésünket gyakoroltuk, és végig azon voltam, hogy a lányok ne érezzék a mérkőzés súlyát, csak élvezzék, amit csinálnak. Közös munkánk során először éreztem, hogy hatvan percen át karakteresen megvalósítottuk az elképzeléseimet, ez lett az eredménye.
Szuzana Lazovics: – Talán a leggyengébb mérkőzésünk volt az idényben. Védekezésben sokat hibáztunk, semmi sem működött abból, amit elterveztünk. Minél hamarabb el kell felejtenünk ezt a meccset, hiszen a következő, Kisvárda elleni találkozónk elképesztően fontos lesz.
További hírek
Visszatér a pályára Bulath Anita
2020. okt. 25.Jóval kevesebb mérkőzésen kellett nélkülöznie a Dunaújvárosnak klasszisát, mint azt előre gondoltuk. A térdszalag-szakadást szenvedett Bulath Anita ugyanis az elmaradt, halasztott mérkőzések miatt mindössze csak négy bajnokit hagyott ki és most, az Érd ellen újra visszatér a pályára.
Meglepetés edzőket kaptak az U13-asok
2020. okt. 21. #DKKA utánpótlásJó kis meglepetésben volt része az U13 csapatnak szerdán! Az edzésükre ugyanis váratlanul betoppant az NBI-es gárda két ikonja, Szalai Babett és Kazai Anita!
Karantén-bajnokság!?
2020. okt. 09.A DKKA mellett a Szombathelynél, az Érdnél, valamint a Debrecennél is találtak fertőzött játékost. A férfiaknál is több klub karanténba került: Ferencváros, Dabas,Tatabánya.
Karanténban a DKKA NBI-es csapata
2020. okt. 08.Koronavírus-fertőzés miatt elmarad az MTK elleni bajnoki forduló.
DKKA-MTK október 9. 16:00 - Dunaújváros Sportcsarnok (zárt kapus)
2020. okt. 06.NINCS LEHETETLEN! Cél: itthon tartani a 2 pontot!
2015-16 EHF Kupagyőztes




