„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hidegzuhany: Nem várt vereség

K&H női kézilabda liga
2025. okt. 11.
  • Facebook

A NEKA szinte végig vezetett, és elvitte a győzelmet a női kézilabda NB I szombati meccsén.

Szoros első félidő a NEKA ellen, hátrányban a szünetben.

Felnőtt csapatunk szombaton hazai pályán fogadta a NEKA együttesét. A találkozó nem indult jól együttesünk számára, a vendégek gyorsan kétgólos előnyre tettek szert, és bár a igyekeztektünk felzárkózni, a balatonbogláriak rendre megtalálták a rést a védelmen. Tíz perc játék után 4–6 állt az eredményjelzőn.

A játékrész közepére kezdett összeállni a védekezésünk, Rosa és Paróczy góljaival sikerült egyenlíteni, ám a NEKA ismét átvette a vezetést. Zubai Gábor időkérése után két gyors Horváth-gól következett, így először kerültünk előnybe. A lendület azonban nem tartott sokáig: 11–11 után a NEKA egy 4–1-es sorozattal ismét elhúzott. Popovic még betalált, de a félidőt így is kétgólos hátrányban zártuk.

A mérkőzés második félidejére javulásra volt szükség a  játékában, és úgy tűnt, a szünet jót tett a csapatnak: a folytatást két gyors hazai góllal kezdtük, sikerült kiegyenlíteni az állást. A lelkes kezdés azonban sajnos nem tartott sokáig.

A 16–16-os állás után újabb hullámvölgy következett, amelyet a vendégek könyörtelenül kihasználtak: egy 5–1-es NEKA-rohammal már négygólos hátrányba kerültünk. A támadójáték akadozott, több helyzet is kimaradt, két hétméterest is elhibáztunk, miközben a védekezés sem tudta megfékezni a vendégek támadásait.

A hajrához közeledve tovább nőtt a különbség, tíz perccel a vége előtt már ötgólos volt a NEKA előnye, és innen már nem tudott visszakapaszkodni csapatunk. Bár játékosaink az utolsó percekben is mindent megpróbáltak, ezúttal szinte semmi sem sikerült, az utolsó tíz percben csupán két gólt tudtunk szerezni. A végeredmény: 21–27, a pontokat pedig a vendégek vihették haza Dunaújvárosból.

Ez a vereség azt jelenti, hogy öt lejátszott fordulót követően csapatunk továbbra is nyeretlen, egyetlen szerzett ponttal a 13. helyen állunk a tabellán.

 

Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–2. 9. p.: 2–4. 19. p.: 10–9. 28. p.: 12–15. 33. p.: 15–15. 49. p.: 19–23. 26. p.: 20–27
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Zubai Gábor: – Akarat nélkül nagyon nehéz bármilyen mérkőzést megnyerni.
Bakó Botond: – Nehéz helyzetben mutatkozik meg egy csapat karaktere: Igazi összefogás és még nagyobb felelősségvállalás jellemezte ma a csapatot, ezért hatalmas dicséret jár. Nagyon nagy bravúr a mai sikerünk, de nem bízhatjuk el magunkat, hosszú még a bajnokság.

További hírek

Bába Mihály passed away

Elhunyt Bába Mihály

2021. már. 23.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt gyúrónk, Bába Mihály.

Hazai pályán is idegenben

Hazai pályán is idegenben

2021. már. 23.

A címvédő otthonában játssza le a Győr elleni hazai mérkőzését akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután négy órától.

Megvan a második is!

Megvan a második is!

2021. már. 22. #DKKA utánpótlás

Három nap alatt két győzelem az NB II-ben.

Szép győzelem idegenben!

Szép győzelem idegenben!

2021. már. 20. #DKKA utánpótlás

Míg az utánpótlás bajnokságok állnak, addig a felnőttek között folytatódott a küzdelem az Akadémisták számára.

Anastasija álmai valóra válhatnak

Anastasija álmai valóra válhatnak

2021. már. 20.

Kapusunk az IHF.infónak nyilatkozott az  olimpiai kvalifikáció előtt.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat