„ACÉL A SZÍV!”
Triffa Ágnes Dunaújvárosban
Kétéves szerződést kötött a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese Triffa Ágnessel. A 27 éves, remek képességű kapus a Vác együttesétől érkezik Dunaújvárosba, s motiváltan, a válogatott behívóban is gondolkodva áll munkába a DKKA csapatánál.
Fontos poszton hajtott vége nagy erősítést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely kétéves szerződést kötött a Vác csapatától távozó Triffa Ágnessel. A kapuskérdés rendezése Csapó Kyra sérülése, majd váratlan Győrbe távozása miatt volt szükséges a DKKA gárdájánál, ezért a csapat vezetése egy azonnal bevethető, rutinos és jó hálóőr leigazolását tűzte ki célként maga elé. Ezt a 27 éves, remek adottságokkal rendelkező Triffa Ágnes szerződtetésével sikerült elérnie a Kohász vezetőinek, s mint azt Szemenyei István ügyvezető elárulta, egy nagyon motivált, a válogatott szereplésben is gondolkodó sportolóval sikerült megerősíteni a Kohász játékoskeretét.
A dunaújvárosi szakvezetés reményei szerint Triffa Ágnes érkezésével ráadásul egészséges versenyhelyzet alakulhat ki kapusposzton, melyből nem csak az együttes másik két hálóőre, Víg Vivien és Nagy Éva, hanem az egész csapat profitálhat majd a következő szezonban, ami az akadémia fiataljai számára is jó példát jelenthet. Mint azt Szemenyei István elárulta, Triffa Ágnes szerződtetésével az igazolási időszak egyelőre véget ért a DKKA csapata számára, vagyis a jelenleg ismerhető kerettel vág neki együttesünk az előtte álló bajnoki és nemzetközi kupaszezonnak.
A bő keret július 9-én orvosi vizsgálattal kezdi a felkészülést, majd 14-én sajtótájékoztató keretében mutatja be a szakvezetés az új játékosokat, beszél a nyári programról és a tervekről.
További hírek
Ismét a fővárosba látogatunk
2019. szep. 20.Az MTK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
Bérletinformáció - Szekszárd
2019. szep. 18.A Szekszárdi Sportközpontban is indul a bérletértékesítésünk. Az első itt megrendezésre kerülő találkozó a DKKA - Győri Audi ETO KC bajnoki mérkőzés lesz 2019. október 25-én, 18 órai kezdéssel.
Elsőre döntetlen!
2019. szep. 15. #DKKA utánpótlásÓriási csatában ért el 30-30-as döntetlent idei első felnőtt NB I/B-s bajnoki találkozóján akadémiánk U19-es csapata.
Végül a Fradi örülhetett
2019. szep. 13.Ötven percig kiválóan tartotta magát csapatunk a Ferencváros otthonában, ám végül a tavalyi ezüstérmes szerezte meg a két bajnoki pontot.
Jó meccsben bízva
2019. szep. 12.A Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket pénteken este hat órától akadémiánk felnőtt csapata.