„ACÉL A SZÍV!”
Macedón ellenfél a kupában
A macedón WHC Vardar együttese lesz együttesünk ellenfele az EHF Kupa harmadik fordulójában. A párharc első felvonását november derekán rendezik Dunaújvárosban, míg a visszavágóra egy héttel később kerítenek sort a csapatok.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) székházában tartották ma a különböző nemzetközi kupák sorsolását, melyen - elmúlt évi kiváló szereplésének köszönhetően – a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata is érdekelt volt. Mátéfi Eszter tanítványai az EHF Kupa harmadik fordulójában csatlakoznak be a küzdelmekbe, s mint az a mai sorsoláson kiderült, macedón WHC Vardar együttesével szemben kellene kiharcolniuk a továbbjutást.
A páros csata győzteséről természetesen két találkozó dönt, melynek első felvonását Dunaújvárosban játsszák majd le a felek november 15-én, vagy 16-án, míg a visszavágóra Szkopjéban kerül majd sor egy héttel később. A sorsolással kapcsolatban megkerestük Mátéfi Eszter vezetőedzőt is, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy nem ismerik a BL-ben induló Vardar Szkopje második együttesét, ám időben fel fognak készülni belőlük azért, hogy a lehető legjobb esélyekkel várhassák a párharc kezdetét.
További hírek
Szép évzáró!
2019. dec. 29.Tizenegy gólos, 33-22-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese az év utolsó bajnokiján a Szent István SE ellen.
Évzáró előtt
2019. dec. 28.A sereghajtó Szent István SE elleni mérkőzéssel zárja az évet akadémiánk felnőtt együttese.
Rudasosok ismét az országos döntőben!
2019. dec. 19. #DKKA utánpótlásSzombathelyre utaztak a V-VI. korcsoportos kézilabda Diákolimpia elődöntőjére a dunaújvárosi középiskolások, és ha már ott voltak, akkor meg is nyerték a tornát.
Győzelem az edzőmeccsen
2019. dec. 18.A félidei szünetben még hátrányban volt, de végül hétgólos sikert aratott a Mosonmagyaróvár elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.
2015-16 EHF Kupagyőztes




