„ACÉL A SZÍV!”
Macedón ellenfél a kupában
A macedón WHC Vardar együttese lesz együttesünk ellenfele az EHF Kupa harmadik fordulójában. A párharc első felvonását november derekán rendezik Dunaújvárosban, míg a visszavágóra egy héttel később kerítenek sort a csapatok.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) székházában tartották ma a különböző nemzetközi kupák sorsolását, melyen - elmúlt évi kiváló szereplésének köszönhetően – a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata is érdekelt volt. Mátéfi Eszter tanítványai az EHF Kupa harmadik fordulójában csatlakoznak be a küzdelmekbe, s mint az a mai sorsoláson kiderült, macedón WHC Vardar együttesével szemben kellene kiharcolniuk a továbbjutást.
A páros csata győzteséről természetesen két találkozó dönt, melynek első felvonását Dunaújvárosban játsszák majd le a felek november 15-én, vagy 16-án, míg a visszavágóra Szkopjéban kerül majd sor egy héttel később. A sorsolással kapcsolatban megkerestük Mátéfi Eszter vezetőedzőt is, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy nem ismerik a BL-ben induló Vardar Szkopje második együttesét, ám időben fel fognak készülni belőlük azért, hogy a lehető legjobb esélyekkel várhassák a párharc kezdetét.
További hírek
Fájdalmas vereség
2019. jan. 23.A hajráig vezetett, ám végül 23-22-es vereséget szenvedett Monsonmagyaróváron akadémiánk felnőtt együttese.
A Mosonmagyaróvárhoz látogatunk
2019. jan. 22.A Mosonmagyaróvár vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket szerdán este fél héttől akadémiánk felnőtt együttese.
Utánpótlás felszerelések kiosztása
2019. jan. 18. #DKKA utánpótlásAkadémiánk az alábbi, a jövő hét során megrendezésre kerülő eseményre szeretné felhívni a figyelmet
A tehetséges fiatal játékosokat beépítik a felnőttcsapatba
2019. jan. 17.Amikor az elmúlt év nyarán interjút készítettem Nyakacska Zsolttal, kettős célt fogalmazott meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) újonnan hivatalba lépett ügyvezetője. Megreformálni a női kézilabda-akadémia működését és ehhez biztosítani az anyagi és szakmai alapot.
Jó úton járnak, kezd beérni az eddig befektetett munka
2019. jan. 17.A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) támogatói között van a Hevestherm, amellyel a legutóbbi, Debrecen elleni női kézilabda-mérkőzésen találkozhattunk. Pölyhe István stratégiai igazgató, akinek édesapja kézilabdázott is, elmondta, hogy örömmel csatlakoztak a helyi utánpótlás-nevelő bázisra építő felnőttcsapat támogatói köréhez.
2015-16 EHF Kupagyőztes




