„ACÉL A SZÍV!”
Győzelemmel kezdtünk
Hasznos, sok tapasztalattal bíró mérkőzést játszott ma délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt női együttese, mely a Vác gárdáját látta vendégül a Sportcsarnokban. A hullámzó játékot hozó, kemény összecsapást végül a mieink nyerték 25-24-re.
A kőkemény fizikai munka mellett valószínűleg nagy örömmel várták első felkészülési meccsüket a DKKA női kézilabdázói, akik délután három órától a Vác együttese ellen léptek pályára a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Küzdelmes siker
A találkozón minden játékosára számíthatott Mátéfi Eszter vezetőedző, aki az első öt perccel még elégedett is lehetett, hiszen csapata ekkor még 3-1-re vezetett, ám a folytatás nem pont úgy alakult, ahogy azt a találkozót szép számban megtekintő hazai drukkerek is remélték. A jónak mondható kezdés után ugyanis valamelyest visszaesett a Kohász játéka, mely főleg támadásban volt bizonytalan, s bár a védekezés feladatait hellyel-közzel megoldották a mieink, a 19. perchez érve mégis 3-8-as eredményt mutatott az eredményjelző. Szerencsére nem sokáig, mert Vinzce, Bulath, Kamper és Azari találataival alig három perc alatt elfogyott a vendégek előnye, igaz ehhez az is kellett, hogy a csereként kapuba álló Triffa több tiszta helyzetet is hárítson volt csapata ellen (8-8). Az utolsó hét-nyolc perc is kemény, változatos csatát hozott, s mivel a váciak ekkor még pontosabbak voltak, így a félidei szünetre ők vonulhattak minimális előnnyel (10-11).
Ahogy az első felvonásban, úgy a másodikban is bátran változatott csapatunk összeállításán Mátéfi Eszter vezetőedző, s a fiatalok jó játékkal, gólokkal hálálták meg a bizalmat, hiszen Berta Nikolett, valamint Ács Anna is eredményesen, szép megoldásokkal szállt be a játékba, így a 40. perchez érve már nálunk volt az előny (16-14). A következő tíz percben ismét hullámzóbb lett a játék, s ez az időszak a vendégek számára alakult jobban, így a véghajrá előtt ismét időt kellett kérnie vezetőedzőnknek (18-21). A Kohász gárdája természetesen meg szerette volna nyerni a meccset, s ehhez a gárda kapitánya, Ferling Bernadett tett hozzá rengeteget, hiszen sorozatban szerzett három gólja után ismét egált mutatott az eredményjelző (22-22). A rendkívül izgalmas véghajrát végül a Vácról érkezett Kamper Olívia döntötte el, aki négy másodperccel a játékidő vége előtt megszerezte saját maga ötödik, s együttesünk huszonötödik találatát, így a rendkívül hasznos mérkőzés végén végül a mieink örülhettek a minimális sikernek (25-24).
Elsőre jó volt
A mérkőzés után természetesen kíváncsiak voltunk Mátéfi Eszter véleményére is, aki nagyrészt elégedett volt a látottakkal, ugyanakkor azt is tudja, hogy van még miben javulnia együttesének.
- Tipikus első mérkőzés volt, az elején kissé kapkodó volt a játékunk, ami nem is csoda, hiszen az új játékosok még kicsit izgultak, ráadásul a héten elvégzett komoly fizikai munka hatása is nyomot hagyott a játékon. Nincs azonban ezzel semmi probléma, ez így természetes, egy jó csapat ellen tudtunk gyakorolni, ráadásul nyertünk is, s ez mindenképpen nagy öröm. Persze bőven van még miben javulnunk, támadásban, valamint védekezésben egyaránt, de azért játszunk még rengeteg felkészülési meccset, hogy a bajnoki és nemzetközi kuparajtra a lehető legjobb formába kerüljünk.
DKKA – Vác
25-24 (10-11)
DKKA: Víg, Hosszu 1, Gera, Ferling 5, Takács D., Bulath 6, Vincze 2. Csere: Triffa, Nagy (kapusok), Rádl 1, Kamper 5, Takács B., Berta 2, Azari 1, Ács 2. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen
2020. szep. 16.Végig vezetve nyert a szerdai zárt kapus bajnoki mérkőzésen a DKKA kézilabda-együttese a Boglári Akadémia-SZISE ellen. Igaz, az utolsó perc izgalmasra sikeredett.
Újabb fontos találkozó Rácalmáson
2020. szep. 16.A Siófok elleni, papírforma-vereség után szerdán 18 órától Rácalmáson ismét egy olyan mérkőzés vár a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabdacsapatára, amit bármi áron, de meg kell nyerni a Boglári Akadémia-SZISE ellen.
Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét
2020. szep. 15.Az egész ország sportszerető közvéleményét lesújtotta a hétfő késő esti hír: 28 éves korában elhunyt a dunaújvárosi születésű Selmeci Sarolta, a német másodosztályú TG Nürtingen kézilabdázója, aki 19 éves koráig Dunaújvárosban játszott. Korábbi edzője nyilatkozott a DUOL-nak.
Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani
2020. szep. 13.Senki sem gondolta volna a siófoki Kiss Szilárd sportcsarnokból távozó dunaújvárosi játékosokról, hogy valójában kikaptak. Mindenki mosolygott és gratuláltak egymásnak játékosaink. A feldobott hangulat indokolt volt!!!
Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink
2020. szep. 12. #DKKA utánpótlásA mérkőzéseket szombaton és vasárnap is a városi sportcsarnokban rendezik meg zárt kapuk mögött.