„ACÉL A SZÍV!”
Hasznos dán túra után
Rendkívül hasznosnak ítélte az együttesünk mögött hagyott dániai felkészülést Mátéfi Eszter vezetőedző, hiszen az eltervezett munkát sikerült elvégezni Viborgban, ráadásul a juniorok nemzetközi tornagyőzelmének is örülhetett a DKKA dániai különítménye.
Viborgban edzőtáborozott az elmúlt héten felnőtt együttesünk, míg az utánpótlás csapataink közül az ifjúságiak és a juniorok is egy rendkívül erős nemzetközi tornán vettek részt. Az eredmények ismertek: Ferlingék két edzőmeccset is játszottak a nagy fizikai terhelés mellett, az ifjúságiak a negyedik helyen végeztek, míg a juniorok megnyerték a Generation Handball elnevezésű rangos utánpótlás megméretést.
Elégedettségi mutatók
Együtteseink hazaérkezését követően természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy miként értékeli Mátéfi Eszter vezetőedző az együttes mögött hagyott időszakot, s mint azt felnőtt csapatunk szakmai vezetője elárulta, minden szempontból hasznosnak bizonyult a Viborgban eltöltött egy hét.
- Nagyon kellemes és eredményes egy hét van mögöttünk, hiszen más környezetben, új impulzusokkal megérintve tudtunk nagyon jó körülmények között dolgozni. Az edzőtábor első felében nagyon komoly fizikai terhelést kaptak a lányok, míg szerdától már egyre többször került kézbe a labda is. Az első és második napon hat edzésünk volt, a harmadikon egy délelőtti gyakorlás után mérkőztünk meg az Ajax Koppenhága csapatával, majd a viszonylag lazább csütörtök után pénteken újabb egy edzés, valamint a Viborg elleni felkészülési találkozó várt a csapatra. A dánokkal egyébként volt egy közös edzésünk is, ami remekül sikerült, látszott a lányokon is, inspirálja őket az, hogy egy ilyen jó csapattal készülhetnek együtt.
Vezetőedzőnk elégedett volt a játékosok hozzáállásával, s mint azt elmondta, igyekeztek nyomon követni az utánpótlás együttesek teljesítményét is.
- Rendkívül jól dolgoztak a játékosok, egy rossz szavam nem lehet a hozzáállásukra, s ennek is köszönhetően el tudtuk végezni azt a munkát, amit erre a hétre kitűztünk magunk elé. Közben figyelemmel kísértük az utánpótlás csapatok teljesítményét is, s mind az ifjúságiak, mind a juniorok eredményeire nagyon büszkék vagyunk, utóbbiak győztes döntőjét például az egész csapat a helyszínen szurkolta végig. Mindent összevetve tehát nagyon jól alakult a viborgi túránk, külön öröm, hogy sérülés nélkül megúsztuk ezt az időszakot, s biztos vagyok abban, hogy az elvégzett munka kamatozni is fog számunkra az új bajnoki idényben.
A munka folytatódik
A vasárnapi hazaérkezést követően hétfőre szünnapot kaptak játékosaink, ám kedden már újabb gyakorlásokat vezényelt a csapatnak Mátéfi Eszter, aki érdeklődésünkre azt is elárulta, hogy miként folytatják a felkészülést a közeljövőben.
- A hétfő a regenerálódásé, a pihenésé volt, ám keddtől már újra munkába álltunk, hiszen bőven akad még feladatunk. A hét második napján kettőt, ma egyet edzettünk, csütörtökön újabb két gyakorlás vár a csapatra, míg pénteken egy délelőtti edzés után mérkőzünk meg a Mosonmagyaróvár gárdájával délután három órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ez a mérkőzés további lehetőséget ad a taktikai elemek gyakorlására, s az új játékosok beépítésére, ráadásul kiváló alkalom lesz fiataljainknak a bizonyításra. Bulath Anita és Vig Vivien ugyanis a magyar válogatott "A" keretével, míg Azari Fruzsina és Vincze Melinda a "B" kerettel készül a válogatott felkészülési tornájára, így rájuk a heti edzéseken, valamint a péntek délutáni edzőmérkőzésen sem számíthatunk.
További hírek
ÉLŐ közvetítés
2020. dec. 15.Élőben közvetítjük a DKKA - TEMPO SE Liga Kupa női-C. csoport mérkőzést a DKKA TV Youtube csatornán
kezdés: 2020.12.15 18:00
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.