„ACÉL A SZÍV!”
Élen a magyarok!
Kettős magyar sikert hozott a Kecskeméten megrendezett Négy Nemzet Tornája elnevezésű kézilabda viadal. A magyar "A" és "B" válogatott keretében négy dunaújvárosi játékosért is szoríthattunk, akik jó játékkal, gólokkal segítették csapataikat az első, valamint második helyhez.
Kecskeméten rendezték meg hétvégén a női kézilabdázók Négy Nemzet Tornáját, melyen a magyar női válogatott "A" csapata mellett a "B" válogatott, valamint Románia és Angola vett részt. Együttesünk négy játékossal képviseltette magát a viadalon, hiszen Németh András elsőszámú csapatában Bulath Anita és Vig Vivien, míg a B-jelű keretben Azari Fruzsina és Vincze Melinda is helyet kapott. A mieink ráadásul rögtön már az első meccsükön farkasszemet nézhettek egymással, ugyanis a románok és az angolaiak (30-26) mérkőzése után egymással mérték össze erejüket. A találkozón végül az "A" csapat győzött (30-27), ám a Köstner Vilmos dirigálta második együttes sem lehetett szomorú, hiszen csak a véghajrában maradtak alul úgy, hogy Bulath Anita kettő, míg Azari Fruzsina és Vincze Melinda egy-egy gólt szerzett.
A második játéknapon az első számú együttes Angola ellen lépett pályára, s Bulath Anita öt találatának is köszönhetően nagyon simán, 40-26-ra verte ellenfelét. A B-csapatra nehezebb meccs várt a románok ellen, ám a jó kezdést (11-3), s a kevésbé jó folytatást (11-11) hozó találkozón végül 23-21-re sikerült legyőzni az esélyesebbnek tartott románokat úgy, hogy Vincze Melinda kettő, míg Azari Fruzsina egy góllal vette ki a részét a sikerből. A "B" csapat ma délután játszotta utolsó mérkőzését, méghozzá Angola ellen, s ahogy arra számítani is lehetett, igen sima győzelmet aratott (26-15). A torna utolsó mérkőzésén a magyar válogatott a románokkal találkozott, s már egy döntetlennel is megszerezte volna az első helyet. Bulathék azonban természetesen a győzelemre törtek, s bár az első félidő még sorosan alakult (15-15), a második felvonásban már a mieink akarata érvényesült, így végül 33-23 arányú sikerrel szerezték meg a Négy Nemzet Tornája aranyérmét.
A Négy Nemzet Torna eredményei:
Románia – Angola 30-26 (17-13)
Magyarország – Magyarország "B" 30-27 (15-13)
Magyarország – Angola 40-26 (24-13)
Magyarország "B" – Románia 23-21 (13-12)
Magyarország "B" – Angola 26-15 (13-10)
Magyarország – Románia 33-23 (15-15)
Végeredmény: 1. Magyarország 6 pont, 2. Magyarország "B" 4 pont, 3. Románia 2 pont, 4. Angola 0 pont.
További hírek
Végül a Kohász örülhetett!
2021. már. 03.Végletekig kiélezett küzdelemben aratott 27-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a megyei rivális Alba FKC ellen.
Megyei rangadó előtt
2021. már. 02.Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.
Németh Nóra nagy lehetőség előtt
2021. már. 02. #DKKA utánpótlásFiatal játékosunk bekerüt a Szövetség Tehetséggondozó Programába.
Utánpótlás bajnokságok felfüggesztve
2021. már. 02. #DKKA utánpótlásMintegy két hétig biztosan nem rendeznek mérkőzéseket.
Pécsett nyertek
2021. feb. 27. #DKKA utánpótlásMindössze egyetlen hely választotta el a csapatokat a tabellán a mérkőzés előtt, serdülőink szép sikert arattak Pécsett.